Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az uniós együttműködésről tájékoztat a miniszterelnök

Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés hétfői ülése. A miniszterelnök várhatón az előző heti európai uniós csúcson megismert válságkezelő terveket ismerteti, illetve megerősítheti a jövő évi költségvetés átdolgozásának szükségességét.


Dátum: 2011-12-12 08:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175880
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:26:27.513225, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányfő felszólalásáról szóvivője, Szijjártó Péter adott tájékoztatást pénteken, ennek alapján Orbán Viktor arról a kormányközi szerződésről tájékoztathatja az Országgyűlést, amelyet az euróövezet 17 országa készít a költségvetési fegyelem szigorításáért. A tervezett együttműködéstől a tagállamok közül csak Nagy-Britannia zárkózott el, míg több eurózónán kívüli ország, köztük Magyarország is azt jelezte, hogy a parlament felhatalmazásához köti csatlakozását. A magyar miniszterelnök ezt azzal indokolta, hogy csak az Országgyűlés járhat el a nemzeti szuverenitást érintő kérdésekben.

A miniszterelnök felszólalása után a megszokott interpellációs blokk, majd határozathozatalok következhetnek. Utóbbiak során kizárólag képviselői módosító indítványokról dönt a Ház. A szavazások után, feltételezhetően már az esti órákban kezdődhet a kormány nemzeti vagyonról szóló előterjesztésének általános vitája 6 órás időkerettel, majd a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint a szabálysértésekről szóló javaslatok, illetve a rendvédelmi törvénymódosítás részletes vitája következhet, egyenként 4 óra 20 perces időkerettel. Az Országgyűlés - az előzetesen megadott napirend alapján - háromnapos ülést tart a héten, elfogadhatja az új munka törvénykönyvét, illetve megválaszthatja az új bírósági rendszer vezetőit. A Ház ezt követően 2011-ben már csak december 19-én és 23-án ülne össze.

Kapcsolódó elemek