Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nincs jutalom Józsefvárosban

Nem kapnak jutalmat a vezetők a Józsefvárosban – így döntött Kocsis Máté, a kerület fideszes polgármestere. A korlátozással több mint 50 millió forintot spórolhat meg a városrész, ami megközelíti a hajléktalanoknak szánt LÉLEK program elindításának költségeit.


Dátum: 2011-12-12 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175893
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:26:32.347814, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Józsefvárosi Önkormányzat t sajtóközleménye szerint Kocsis Máté polgármester nem engedélyezi a vezetői jutalmak kifizetését a Józsefvárosban; mint a levélből kiderül, Kocsis 2006 óta soha semmilyen jutalmat nem vett fel A polgármesteri hivatal bérmegtakarítása így meghaladja az 50 millió forintot, s ez majdnem annyi, amennyibe a LÉLEK program beindítása került – áll a közleményben.

A jozsefvaros.hu korábban arról adott hírt, hogy az első ütemben 61 millió forintot fordítanának LÉLEK program elindítására. Az összeg fedezi egy 34 fős szálláshely felépítését, a szociális munkások bérét, a lakhatási és rezsiköltségeket – valamint ebből alakítanák ki a LÉLEK-PONT nevű programkoordinációs irodát is.

Kapcsolódó elemek