Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán nem Berlusconi


Dátum: 2011-12-13 08:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175926
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:26:44.417194, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szerető Szabolcs: A miniszterelnök szerint a kormánynak egyszerre kell megküzdenie nyolc év szocialista kormányzás örökségével és az eurózóna válságának hatásaival. Előbbiről annyit, most látszik igazán, mekkora bűnt követett el, aki kedvező gazdasági környezetben, pénzbőség idején, önerőből kormányozta a csőd szélére az országot. Az volt az igazi hátbatámadás!

Bár szinte minden számot át kell írni a tervekben, s a következő viharos hónapok újabb kellemetlenségeket hozhatnak, Orbán Viktor egyértelművé tette, hogy a kormánypolitika alapelvei nem változnak: tehermegosztás, a középosztály megerősítése, átszervezés. Azt is demonstrálta – talán nem csak Mesterházynak –, hogy kikezdhetetlen parlamenti többséggel a háta mögött esze ágában sincs Berlusconi módjára átadni a helyét a piac valamelyik helytartójának. A felelős ellenzék továbbra is hiánycikk, a kormány és a válság a helyén van. A küzdelem folytatódik.

Kapcsolódó elemek