Firtl Mátyás: Sopron 1921-ben és 2004-ben is helytállt
Kilencven évvel ezelőtt Sopronban és nyolc környékbeli településen sorsdöntő történelmi eseményen a lakosság arról dönthetett, hogy Magyarországhoz szeretne-e tartozni, vagy szívet, hazát cserélve Ausztriához? Sopron e napokban ünnepli a népszavazás 90. évfordulóját, a haza- és nemzetszeretet tettét – mondta Firtl Mátyás.
Dátum: 2011-12-13 10:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175931
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:26:46.347328, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tSopron és környéke országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy ,, az 1921. augusztus 28-ai első –, majd a szeptember 7-ei második ágfalvi csata hőseinek érdeme, hogy visszaverték az osztrákok területfoglalását, és Sopront megmentették a megszállástól. A fegyveres ellenállás vezetett a velencei egyezményhez, amelynek következtében sor kerülhetett a népszavazásra. A Velencében tárgyaló gróf Bethlen István ás Bánffy Miklós érdemei mellett az akkori soproni polgármester, Thurner Mihály érdemeit is kiemelte a politikus felszólalásában.', 'Kifejtette: Sopron, a leghűségesebb város, hűséggel helytállt a magyar történelem mindmáig egyetlen hovatartozásról szóló népszavazásában. Sopron tisztességgel és becsülettel helytállt 2004. december 5-én is. A rendszerváltásig a nemzet melletti kiállás hűséges soproni tettét hallgatás övezte. Méltó rangját 2001-ben a 80. évfordulón az Orbán-kormány adta vissza azzal, hogy Sopronban kihelyezett kormányülést tartott és kormányrendeletben nyilvánította a Hűség Napjává december 14-ét. A városnak Hűségkutat, a szavazásban részt vett településeknek hűségemlékműveket adományozott.', 'Annak a nemzet- és magyarságpolitikának, amit a nemzeti összetartozás kormánya képvisel – a kettős állampolgárság megadásával, a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánított június 4-ével, az új Alaptörvénnyel – Sopron és a környékbeli települések 90 évvel ezelőtti hűsége és nemzetszeretete mindig is erőt adó példa: példa az élni akarásban, a nehéz időkben való cselekvő áldozatvállalásban és helytállásban, a nemzet melletti tántoríthatatlan hűségben. Ünnepi örömünket tenné teljessé a 90. évfordulón, ha 10 év után újra a nemzeti összetartozás kormányának jelenlétében ünnepelhetne a Leghűségesebb város - zárta beszédét Firtl Mátyás.
']