Csaknem 13 milliárd forint zárolásáról döntött a parlament
Csaknem 13 milliárd forint zárolásáról döntött az Országgyűlés kedden Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter javaslatára.
Dátum: 2011-12-13 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175935
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:26:47.865245, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A parlament 239 igen, 87 nem és 15 tartózkodó szavazattal fogadta el a határozati javaslatot, amelynek alapján az idei hiánycél tartása érdekében összesen 12,7 milliárd forintot zárolnak - vagyis nem engedik a felhasználását - a 2011-es költségvetés alkotmányos és médiatartalékából.
A nemzetgazdasági tárca vezetője javaslata indoklásában felidézte, hogy korábban - az idei, 3 százalék alatti hiánycél teljesítése érdekében - a kormány a felügyelete alá tartozó fejezetek esetében a mostani mértéknél jóval nagyobb mértékű csökkentést hajtott végre a költségvetési törvény módosításával, valamint további 40 milliárd forintos zárolást rendelt el.