Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

EU-csúcs: A növekedés serkentése nélkül nem garantált a siker

A múlt heti Európai Tanács ülésének eredményeit értékelte az Európai Parlament mai plenáris ülésén. Pelczné Dr. Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő írásban leadott hozzászólásában kiemelte: a csúcson született megállapodás nem elégséges válasz a válságkezelésre, nem kezeli a gazdasági növekedés és munkahelyteremtés kérdését, ugyanakkor számos aggály felmerül annak végrehajtása kapcsán is.


Dátum: 2011-12-13 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175947
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:26:51.934515, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pelczné Dr. Gáll Ildikó szerint sajnálatos, hogy a csúcs eredményeként körvonalozódó megállapodás egyelőre nem nyugtatta meg a piacokat. A néppárti politikus nyilatkozatában rámutatott: számos olyan kérdésben született megállapodás, amely a költségvetési unió erősítésének irányába mutat, ám ez a fiskális kormányközi megállapodás nem elégséges válasz a válságkezelésre. Komoly kérdéseket vet fel ugyanakkor a megegyezés rendelkezéseinek életbe léptetése is. Az intézkedések eredményes végrehajtása érdekében ezért a fideszes EP-képviselő szerint közösségi módszert kell alkalmazni.

Pelczné Dr. Gáll Ildikó szerint sajnálatos, hogy bár a gazdasági növekedés serkentése és a munkahelyteremtés elősegítése is határozott intézkedéseket igényelnének, ezekről a kérdésekről a csúcson nem esett szó.

A fideszes EP-képviselő kijelentette: "Nem felejthetjük el továbbá, hogy ezzel az új megállapodással újabb nemzeti kötelezettségvállalások is keletkeztek, ezért igazuk van azon országoknak - köztük Magyarországnak - amelyek parlamenti felhatalmazáshoz kötik a paktum támogatását".

Kapcsolódó elemek