Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A fővárosi képviselők a jövő évi büdzséről döntenek

A 2012-es költségvetési koncepcióról, valamint áremelésekről dönthet szerdán a Fővárosi Közgyűlés.


Dátum: 2011-12-14 08:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175975
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:27:02.010784, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA testületi ülés Schmitt Pál felszólalásával kezdődik, a köztársasági elnök még a nyáron tett ígéretet a főpolgármesternek arra, hogy ellátogat a Városházára.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A képviselők több mint száz javaslatot tárgyalnak, köztük a jövő évi költségvetési koncepcióról szólót, amely az idei évhez képest tízmilliárd forintos folyó bevételi kieséssel számol. Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes a javaslatban az ideinél sokkal feszítettebbnek nevezi a 2012-es büdzsét; ennek okaként azt jelöli meg, hogy a gazdasági válság folytatódik, ami a bevételi előirányzatokat gyengíti.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A hulladékkezelési díj 7,4 százalékkal drágulhat, átlagosan 6,6 százalékkal emelkedhet a kegyeleti szolgáltatások ára, valamint átlagosan 4 százalékkal nőhetnek a kéményseprő-ipari díjak, ha a képviselők megszavazzák az előterjesztéseket. \xa0Szavazhatnak a képviselők korábban névtelen közterületek elnevezéséről, illetve egyes nevek megváltoztatásáról; ezeket kerületi önkormányzatok és magánszemélyek kezdeményezték.', '']

Kapcsolódó elemek