Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pályázat indul a fiatalok sportos, egészséges életmódjáért

Társadalmi egyeztetésre bocsátották az Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok sporttal kapcsolatos pályázati konstrukcióit – hangzott el Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár és Balogh Gábor sportügyekért felelős miniszterelnöki tanácsadó szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2011-12-14 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=175998
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:27:10.254353, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egészségügyért felelős államtitkár elmondta, számos sportot és egészségfejlesztést központba állító programot indítottak útjára, ezeknek jelenleg is folyik a társadalmi egyeztetése.

Társadalmi egyeztetésre bocsátották az Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok sporttal kapcsolatos pályázati konstrukcióit – jelentette be Balogh Gábor. A sportügyekért felelős miniszterelnöki tanácsadó leszögezte: véleménye szerint folyamatosan jelentőségét veszítette a testmozgás és a testkultúra, és ezzel egy időben egyre fiatalabb korban jelentkeznek a mozgásszegény életmódból következő egészségügyi problémák. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: aggasztónak látja a népegészségügyi mutatókat.

['\n\t\t\n\t\tMint mondta, egy országos körutat követően elkészítették a megyei sport problématérképeket. Az államtitkársággal augusztusban szándéknyilatkozatot írtunk alá, melyben megállapodtunk arról, hogy az egészségügyet a sporton keresztül kívánjuk fejleszteni – jelentette ki Balogh Gábor.', 'Szólt arról is, hogy a pályázati konstrukció válaszokat keres a hátrányos helyzetűek megsegítésére, valamint foglalkozik a kettős karrier kiépítésének a lehetőségével és a fizikailag aktív közösségek kiépítésével. A program célkitűzései teljes mértékben egybevágnak miniszterelnök úr kijelentésével, miszerint a sport nemzeti jelentőségű kérdés – emelte ki, hozzátéve: a konstrukció illeszkedik a magyar uniós elnökség alatt elfogadott sport munkatervhez is. Úgy fogalmazott, a program jelentőségét az is mutatja, hogy az uniós csatlakozás óta Magyarország nem tudott ilyen konstrukciót megalkotni.', 'Az a célunk, hogy Magyarországon széles körben elkezdődjön a sportról, az egészségtudatos életmódról való gondolkodás – szögezte le a miniszterelnöki tanácsadó. Hozzáfűzte: szeretnék elérni, hogy többet mozogjanak az emberek, és élményeket, sikereket szerezzenek a sporton keresztül. A pályázat középpontjában a fiatalok állnak, és emellett fontosnak tartjuk azt is, hogy minél több sportos település, közösség és intézmény legyen az országban – jegyezte meg. \xa0', 'A pályázati konstrukcióval kapcsolatban elmondta, a 800 milliós összeg egyik felét módszertani és szakmai anyagok készítésére, a másik felét pedig országos sportrendezvényekre lehet fordítani. A\xa0pályázatra nonprofit, illetve civil szervezetek jelentkezését várjuk - húzta alá.

\xa0']

Kapcsolódó elemek