Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ajándékcsomagot kaptak a közmunkások Hódmezővásárhelyen

Valamennyi közfoglalkoztatásban dolgozó polgárát karácsonyi ajándékkal lepte meg Hódmezővásárhely önkormányzata szerdán; a mintegy 800 dolgozónak több mint háromezer forint értékű, elsősorban tartós élelmiszereket és édességet tartalmazó csomagokat adtak át.


Dátum: 2011-12-14 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176020
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:27:17.402357, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kószó Péter (Fidesz-KDNP) alpolgármester az esemény kapcsán elmondta: a település valamennyi polgára köszönettel tartozik azoknak, akik a közfoglalkoztatás keretében vállalták és becsülettel elvégezték a város által felkínált munkát. Segítették működtetni az intézményeket, gondozták a közterületeket, de a várost fenyegető belvíz elleni küzdelemben is derekasan helytálltak. „Hódmezővásárhely a jövőben is elsősorban munkát és nem segélyt szeretne adni, és számít mindazokra, akik az idei évben munkájukkal segítették a várost, a közösséget”- hangsúlyozta.

Az idén közfoglalkoztatott több mint 830 dolgozónak átadott csomag lisztet, cukrot, rizst, étolajat, száraztésztát, kávét, teát, fűszerpaprikát, valamint csokoládét és szaloncukrot tartalmazott.

Mellettük ajándékcsomagot kapnak a Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft megváltozott munkaképességű dolgozói; az elmúlt hétvégén pedig mintegy 1600 rászoruló gyermeket vártak ajándékokkal és egész napos programokkal az immár ötödik éve megrendezett Gyermekkarácsonyon. Mellettük a következő napokban közel 3400 hetvenöt éven felüli polgár kap 5000 forint értékű vásárlási utalványt.

Az Egészséges Vásárhely Program keretein belül az önkormányzat a város valamennyi óvodás, általános- és középiskolás diákjának, valamint az önkormányzati intézmények és gazdasági társaságok dolgozóinak - több mint 8800 gyermeknek és közel 2400 dolgozónak - egészségkártyát ad. Ez tartalmazza tulajdonosa legfontosabb egészségügyi adatait, így sürgősségi ellátás esetén a kezelőorvos azonnal megkapja pácienséről a kezeléséhez szükséges információkat.

Kapcsolódó elemek