Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Újszerű feladatok várnak a megyei katasztrófavédelemre"

Szatmári Imre irányítja csütörtöktől a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője szerdán Szegeden. A megyei igazgatóság eddigi vezetője, Huszár Tibor ezredes igazgatóhelyettesként folytatja a munkát.


Dátum: 2011-12-14 17:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176022
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:27:18.108109, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bakondi György elmondta: a korábbi Bács-Kiskun megyei igazgató, Szatmári Imre alezredes tapasztalt, felkészült, széles körű ismeretekkel, védekezési, rendkívüli helyzeti tapasztalattal rendelkező vezető. Az átalakuló védekezési rendszerben az ő rutinja jelentős segítséget nyújt abban, hogy a Csongrád megyében jelentkező veszélyhelyzetek kezelése megfelelően történjen - tette hozzá.

Az új igazgató az áthelyezés kapcsán az MTI-nek elmondta: szerencsés helyzetben van, eddig ugyanis a szomszédos megyében dolgozott, így ismeri a Csongrád megyei viszonyokat. A két megye eddig is számtalan alkalommal együttműködött, közös feladataik voltak és vannak, így a vízkormányzás, a belvíz kérdésében, vagy a kiterjedt erdők védelmében. "Azt kell, hogy mondjam, elismerésre méltó az a munka, ami eddig zajlott Csongrád megyében (...), az itt lévő vezetői állományban teljes mértékig megbízom".

A rendszer országos átalakulása miatt emellett újszerű feladatok várnak a megyei katasztrófavédelemre - hangsúlyozta Szatmári Imre. Elsősorban az iparbiztonsághoz kapcsolódó feladatok azok, amelyek sok munkát adnak majd. Bár a térségben a nehézipar nem nagyon honosodott meg, több olyan cég is van, amelyek veszélyes anyagot tárolnak, használnak, vagy szállítanak időnként. Az érintett cégek szakmai vezetőivel együttműködve szeretné az iparbiztonsághoz kapcsolódó feladatot ellátni – tette hozzá.

A következő nagy területként a védelmi igazgatás működtetését említette. Ehhez kapcsolódik a polgári védelmi rendszer, amelyben az önkéntességet próbálják erősíteni - mondta Szatmári Imre, hangsúlyozva: Csongrád megye jó helyzetben van, kiterjedt az önkéntesekkel való kapcsolatrendszere.

Emellett a tűzvédelmi rendszer átalakítása is nagy feladat lesz, és a gazdálkodás is jelentősen átalakul azzal, hogy a tűzoltóságok irányítása átkerül a katasztrófavédelemhez. "Itt elsődleges feladatom a költséghatékony és biztos működés garantálása" - fogalmazott az új igazgató, aki emellett létszámnövekedést is ígért.

Kapcsolódó elemek