Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bencze Márton unitárius püspök temetése

Bencze Mártonnak, a Magyarországi Unitárius Egyház nyugalmazott püspökének gyászszertartását június 27-én tartják Budapesten - tudatta kedden a Magyarországi Unitárius Egyház Zsinata.


Dátum: 2003-06-24 20:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12048
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:44.042586, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A június 8-án életének 85. évében elhunyt nyugalmazott püspök ökumenikus búcsúztatója pénteken 10 órakor kezdődik a Bartók Béla Unitárius Egyházközség IX. kerületi, Hőgyes Endre utcai templomában. Az elhunytat 13 óra után 15 perccel az Óbudai temetőben kísérik utolsó útjára.

Bencze Márton 1919-ben az erdélyi Homoródkeményfalván született, a székelykeresztúti Unitárius Gimnáziumban érettségizett, majd 1943-ban Kolozsváron végzett a teológiai akadémián. Bencze Márton 1991. és 1994. között püspök-helyettes volt, majd püspökké választották, a tisztséget 2001-ben történt nyugdíjba vonulásáig töltötte be.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek