KIM: ügyintézés 21 napon belül 2014-től
Az ügyfelek adminisztrációs terheinek a csökkentéséhez járul hozzá a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló, módosított törvény, amelynek több rendelkezése 2012. február 1-jén, míg az általános ügyintézési határidő 30 napról 21 napra való csökkentése 2014. január 1-jén lép hatályba - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) csütörtökön az MTI-vel.
Dátum: 2011-12-15 09:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176034
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:27:22.503497, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA tárca tájékoztatása szerint a Magyar Közlönyben szerdán megjelent jogszabály módosította az említett törvényt, változott a polgári perrendtartás, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával kapcsolatos, továbbá az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló korábbi törvény is.
\xa0\xa0\xa0
A módosítások egy része az eljárások gyorsítását szolgálja, a hatóságok a jogszabályban meghatározott ügyekben mérlegelhetik majd a most kötelezően bevonandó szakhatóságok körét - áll a közleményben.\xa0Mint írták, új alapokra helyezik az elektronikus ügyintézés szabályait, ennek célja, hogy segítsék az ügyfelek számára kényelmesebb megoldások minél gyorsabb elterjedését, és ezáltal a költségtakarékosabb megoldások alkalmazását is lehetővé tegyék.
\xa0\xa0\xa0
Az új szabályozás alapján telefonon, az interneten vagy személyesen érdemi "egyablakos" ügyintézésre lesz lehetőség. Egyes kormányablak-funkciókat a hatóságok mellett közigazgatáson kívüli szervezetek is elláthatnak (például akár egyes postahivatalok), így a személyes ügyindítás lehetősége közelebb vihető az állampolgárokhoz.\xa0Az új törvény alapján már az is biztosítható lesz, hogy az ügyfélnek ne kelljen sokféle igazolványt magával cipelnie (TAJ-kártya, adóigazgatási jel, személyi igazolvány) az ügyintézéshez.
\xa0\xa0\xa0
A KIM kiemelte: a hatósági ügyintézés racionalizálási folyamatába illeszkedik a miniszterhez telepített hatósági ügyek felülvizsgálata is. A tárca koordinációja mellett megtörtént a kormányzati struktúra felülvizsgálata, ennek eredményeként a jelenleg minisztereknek címzett hatósági hatáskörök mintegy 40 százaléka szűnik meg vagy kerül át más felügyelet alá. Így például 2012-től a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal dönt majd a határátkelőhelyeken előterjesztett, három hónapot meg nem haladó tartózkodásra jogosító vízum iránti eljárásokban.\xa0\xa0\xa0
\xa0\xa0\xa0
A módosítás hangsúlyosabb szerepet szán a civil szervezeteknek. A jövőben lehetőséget kapnak a civilek arra, hogy ügyfél jogállást kapjanak bármely jogszabály - tehát akár egy önkormányzati rendelet - esetén is, így például nagyberuházások építési engedélyezése során a környezetvédelmi érdekek érvényre juttatása hatékonyabb lehet.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Emellett a módosítás feljogosítja e szervezeteket a nyilatkozattételre, azaz ezek hatékonyabban tudják kifejteni érdekképviseleti tevékenységüket, a hatósági döntések megalapozottabbak lehetnek, és mégsem fenyeget az ügyek elhúzódásának veszélye - áll a KIM közleményében.']