Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fellegi Tamás december 15-től tárca nélküli miniszter

Fellegi Tamás december 15-i hatállyal tölti be a tárca nélküli miniszter posztot - derült ki a gazdasági és informatikai bizottság, valamint a számvevőszéki és költségvetési bizottság együttes ülésén csütörtökön.


Dátum: 2011-12-15 09:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176036
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:27:23.221512, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A távozó nemzeti fejlesztési miniszter az új poszt jelöltjeként a bizottságok ülésén azt mondta: a kormány arról döntött, hogy átszervezi a kormányzati munkamegosztást, és olyan tárcanélküli miniszteri posztot hoz létre, amely a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) folytatandó tárgyalásokat vezeti, de feladatai között nemcsak a készülő pénzügyi keretmegállapodás előkészítése szerepel, hanem a külföldi pénzintézetekkel való kapcsolattartás is.

Fellegi Tamás úgy fogalmazott: az IMF-EU-tárgyalások kapcsán a feladata lesz majd a tárgyalások végig vitele, a tárgyalási pozíció előkészítése, a kormányzati feladatok összehangolása, a megállapodás-tervezet kormány elé terjesztése, a végrehajtás ellenőrzése. Jelezte még, több minisztérium munkáját kell majd összefognia.

['\nElegendő az IMF-fel egy elővigyázatossági megállapodás ', 'Fellegi Tamás szerint Magyarországnak elegendő egy elővigyázatossági megállapodás (precautionary line) megkötése is az IMF-fel és az EU-val. A tárca nélküli miniszterjelölt a kinevezése előtti bizottsági meghallgatásán csütörtökön az Országgyűlésben elmondta: elegendő egy biztonsági hálóról szóló konstrukció megkötése, erre "kvalifikált" Magyarország politikailag és gazdaságilag is.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Jelezte, az ország, a kormány álláspontjának kialakításából a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) nem hagyják ki, már tárgyalt annak elnökével, Simor Andrással, aki a tárgyalódelegációba Karvalits Ferenc jegybanki alelnököt jelölte. Úgy fogalmazott: professzionális munka zajlik a kormány és a jegybanki delegáció között.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Fellegi Tamás Orbán Viktor által a brüsszeli kormány és államfői csúcsértekezleten kifejtettek kapcsán azt mondta: a miniszterelnök a nemzeti érdekeknek megfelelően járt el, amikor jelezte, hogy az Országgyűléshez fordul mandátumért, amely erősíti az ország induló pozícióját.

\xa0']

['\nJanuár közepére lesznek tárgyalási mandátumok', 'A három tárgyalópartner, Magyarország csakúgy, mint a\xa0\xa0Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió (EU) január közepéig alakítja a ki a megkötendő keretmegállapodásról folytatandó tárgyalásokon képviselendő álláspontjára vonatkozó mandátumot - jelentette be Fellegi Tamás tárca nélküli miniszterjelölt csütörtökön.', 'A jelöltet együttes ülésen hallgatta meg a parlament gazdasági és informatikai bizottsága, valamint a számvevőszéki és költségvetési bizottság. Fellegi Tamás elmondta: nem tud arról beszámolni, hogy az IMF és az EU küldöttsége milyen pozícióval, feltételekkel érkezik Magyarországra. A mandátumok brüsszeli, washingtoni, budapesti előkészítésén mérik fel, hogy milyen feltételekkel, milyen nagyságrendű milyen típusú megállapodásról lehet majd szó.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Közölte: a valutaalap képviselői novemberben a 2008-as megállapodás felülvizsgálata miatt jártak Budapesten, erről a saját döntéshozatali szervei elé terjesztenek jelentést. Ez a jelentés vélhetően háttérül szolgál majd a tárgyalások megindításához.

\xa0']

Kapcsolódó elemek