Schmitt: Mindig lehet egy kicsit jobbnak lenni
A magyar nyelv ápolását, az élethosszig tartó tanulás és az idegen nyelv elsajátításának jelentőségét, valamint a mozgásban gazdag életmód szerepét hangsúlyozta Schmitt Pál köztársasági elnök a budapesti Szent István Gimnáziumban tartott csütörtöki rendkívüli osztályfőnöki óráján
Dátum: 2011-12-15 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176045
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:27:26.415856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tAz államfő szavai szerint fontos, hogy egy fiatalnak legyen önbizalma, tartása, "versenyképessége", amelyet elsősorban önmagának teremthet meg. Hozzátette: természetesen ehhez szükség van elhivatott szülőkre, a megfelelő barátokra, nagyszerű pedagógusokra és iskolára is.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Mint ismertette, köztársasági elnökként három dolog feletti bábáskodást tűzött ki célul: a magyar nyelv védelmét, ápolását, az élethosszig tartó tanulás jelentőségének hangsúlyozását, és az egészséges, sportos életmódra való felhívást.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Schmitt Pál a technikai vívmányokról szólva kitért arra: ma már mindenki kapott és küldött legalább egy SMS-t, egyszerre 4-5 emberrel csetel és a Facebookon is aktív, és rövidítéseket használ. Emellett a televíziót nézve kommunikálnak a családok, ami "nem a társalgás legszebb formája".
\xa0\xa0\xa0\xa0
Az államfő szólt az idegen nyelvek tanulásának fontosságáról is, véleménye szerint az ember akkor kezdi felfogni saját nyelvének szépségét, megbecsülni jelentőségét. Emellett a tanulás szerepét is hangsúlyozta, amelynek kötelezősége mellett hozzáadott érték is van; a közepes tanuló\xa0\xa0"gyakorlatilag elvész a semmiben", ha valaki nem igyekszik kitűnni, az rá van írva.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A "Gyorsabban, magasabbra, erősebben" mondás kapcsán megjegyezte, hogy az élet minden területén lehet egy kicsit jobbnak lenni, feljebb jutni. A több mint 150 diáknak beszámolt a rövidesen életbe lépő alaptörvényről is, amelyet jó szívvel ajánlott a következő generációknak, megjegyezve, hogy ez biztosítja egyebek mellett a demokráciát, az emberi jogok megvalósulását és kiteljesülését, a békét, szolidaritást, rendet.', '']