Az új vagyontörvény garantálja a nemzeti vagyon védelmét
A nemzeti vagyonról szóló törvényjavaslat elfogadása azt jelenti, hogy a jövőben csak kétharmados parlamenti többséggel lehet módosítani, értékesíteni az abban szereplő vagyontárgyak körét.
Dátum: 2011-12-15 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176059
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:27:31.089524, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára közölte: a nemzeti vagyonról szóló törvény biztosíték. Hozzátette: a kabinet megállította a nemzeti vagyonnal való felelőtlen gazdálkodást, erős, stabil hátteret ad a nemzeti gazdálkodáshoz és a költségvetéshez. A vagyontárgyak sarkalatos törvényben való rögzítésével a kormány garantálja, hogy a jövőben a költségvetés problémáit nem a nemzeti vagyon felélésével fogja megoldani - mondta. Megjegyezte, hogy a törvényjavaslatnak a részletes parlamenti vitája zárult le. Ennek kapcsán leszögezte: a javaslat elfogadásával erős, jó törvény születik. A törvény elfogadása esetén január 1-jén lép hatályba.
Hegmanné Nemes Sára elmondta: a nemzeti vagyonról szóló törvény meghatározza a nemzetgazdaságilag kiemelt vagyontárgyak fogalmát; az ilyen vagyontárgyakat nem lehet elidegeníteni és megterhelni őket, és csak szabályozott keretek között lehet hasznosítani. Konkrét, a tervezetben is szereplő példaként említette a nemzetgazdaságilag kiemelt vagyonra a műemlékek nagy részét, a közszolgáltatók többségi állami, önkormányzati tulajdonú üzletrészeit is.
A nemzeti vagyonról szóló törvény meghatározza a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás szabályait is - tette hozzá az államtitkár. Hangsúlyozta: fontos változás, hogy az úgynevezett vagyonkezelés lehetőségét kizárólag közösségi szervezetnek engedi meg, vagyis magáncég, magánszemély nem kezelheti a nemzet vagyonát. Amennyiben a nemzet vagyona a közösség érdekében már nem hasznosítható, akkor értékesíteni kell, de az új törvény megállítaná azt a folyamatot, hogy akár 70-100 évre magántársaságoknak adnak hasznosításra nemzeti vagyont.
Az államtitkár kiemelte azt is, hogy a közbeszerzési és államháztartási törvénnyel összhangban csak átlátható cégekkel, szervezetekkel lehet szerződést kötni, vagyis az off-shore cégeket kizárják a rendszerből. A törvényben lévő garanciák Hegmanné Nemes Sára szerint hosszú távú garanciákat nyújtanak arra, hogy a mindenkori kormány felelősen gazdálkodjon a nemzeti vagyonnal, a részletszabályokról az állami vagyonról szóló végrehajtási törvény, és rendeletek fognak gondoskodni.
A sajtótájékoztató végén Giró-Szász András kormányszóvivő egy kérdésre válaszolva elmondta: a kormány vizsgálja az Európai Központi Bank (EKB) jegybanktörvényről szóló levelét. Egy másik kérdésre válaszolva pedig közölte: a kormány szerdai kihelyezett ülésén semmilyen formában nem került szóba Fellegi Tamás távozó nemzeti fejlesztési miniszter utódjának személye.