Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szakbizottságok támogatták Fellegi Tamás kinevezését

Fellegi Tamás, a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Bizottsággal a jövő évben megkezdődő tárgyalások előkészítéséért és vezetéséért felelős tárca nélküli miniszterjelölt miniszteri meghallgatásán elmondta, hogy Magyarország és a nemzetközi szervezetek január közepéig alakítják ki tárgyalási mandátumaikat delegációik számára.


Dátum: 2011-12-15 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176061
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:27:31.823673, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés gazdasági és informatikai, valamint számvevőszéki és költségvetési bizottságai együttes ülésén a miniszterjelölt hangsúlyozta, hogy az IMF és az EU által biztosítandó védőháló formájáról, nagyságrendjéről és feltételeiről a tárgyalási folyamat eredményeként születhet megegyezés. A kapcsolatfelvétel megtörtént, az első informális megbeszéléseken a napokban alapvető tartalmi és menetrendi kérdések tisztázódhatnak. Az érdemi egyeztetések azonban csak a mandátumok kialakítása után, 2012 januárjában kezdődhetnek meg.

A miniszterjelölt úgy ítélte meg, Magyarország politikai és gazdasági szempontból is alkalmas arra, hogy ezúttal egy elővigyázatossági megállapodást kössön. Hozzátette, hogy a Magyar Nemzeti Bank Karvalits Ferenc alelnök vezetésével képviselteti magát a tárgyalásokon.

A szakbizottságok támogatták Fellegi Tamás miniszteri kinevezését, a miniszterjelölt 2011. december 15-étől töltheti be új posztját.

A tárca nélküli miniszter az álláspontok kirajzolódása után, 2012 januárjában készül ellátogatni az országgyűlési képviselőcsoportokhoz. A tervezett találkozókon részletes tájékoztatást ad a kormánypárti, majd az ellenzéki frakcióknak a megbeszélések előrehaladásáról, első eredményeiről, várható további ütemezéséről.

Kapcsolódó elemek