Üzem-bővítés: újabb munkahelyek Ózdon
Bővítette üzemét a Johnson Electric Ózd Kft., az elektrotechnikai cég Borsod megyei gyárát mintegy 600 új munkahellyel bővíti az elkövetkező években. Czomba Sándor a megnyitó ünnepségen aláhúzta: különösen nagy jelentőséggel bír, hogy újabb termelő beruházás valósulhat meg.
Dátum: 2011-12-15 17:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176069
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:27:34.547123, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az új munkahelyek betöltése folyamatosan történik, ennek megfelelően a cég két hónapja megvásárolta a jelenlegi üzem mellett található csarnokot, amelynek átalakítási munkálatait azonnal megkezdték.
Az üzemrész ünnepélyes megnyitóján Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára azt mondta: egy komoly múltú cég döntött úgy, hogy újabb fejlesztést hajt végre ebben a térségben, ez pozitív üzenet. "Az ország számára is pozitív, hiszen ez azt jelenti, hogy látnak fantáziát a befektetésben" ebben a térségben. Különösen nagy jelentőséggel bír, hogy ezzel újabb termelő beruházás valósulhat meg. Nagyságrendileg 1 millió 200 ezer ember dolgozik az országban a termelőszférában. Termelésfejlesztés nélkül pedig gazdaságfejlesztés, gazdaságélénkítés nehezen képzelhető el - hangsúlyozta az államtitkár. Kitért arra, hogy tapasztalati alapján bárki is érdeklődjön Magyarország iránt, az első három kérdése közt szerepel, hogy rendelkezésre áll-e megfelelő számú és kellő képzettségű munkaerő. "Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, a jogi környezetet is meg kell teremtenünk", ezért módosult a munka törvénykönyve, és a szakképzési törvény is remélhetőleg hamarosan a célegyenesbe kerül - mondta, hozzáfűzve: ez segíti, hogy az embereknek ne segélyért kelljen folyamodniuk, hanem munkalehetőséghez jussanak. Hangsúlyozta: a Johnson Electric több mint 1.000 főt foglalkoztat Hatvanban és Ózdon, és 2013 végéig a beruházás révén 500-600 fővel nőhet a létszám.