Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átadták a Gábor Dénes-díjakat a Parlamentben

A NOVOFER Alapítvány csütörtökön délelőtt, a Parlament Főrendiházi termében adta át huszonharmadik alkalommal a 1989-ben alapított Gábor Dénes-díjat, és első alkalommal a Gábor Dénes-életműdíjat. A rendezvényt Kövér László, az Országgyűlés elnökének köszöntője nyitotta. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter előadását Jamrik Péter vezérigazgató díjazottakat méltató beszéde követte.


Dátum: 2011-12-16 09:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176073
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:27:35.984775, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ünnepségen hét Gábor Dénes-díjat, egy Gábor Dénes-életműdíjat, két "In memoriam Gábor Dénes" elismerést és egy Gábor Dénes Tudományos Diákköri ösztöndíjat adtak át a meghívott notabilitások, innovációs szakemberek, médiaképviselők és vendégek jelenlétében.

Gábor Dénes díjban részesültek:

Dr. Harsányi Gábor villamosmérnök, az MTA doktora, habilitált egyetemi tanár, a BME Elektronikai Technológia Tanszék tanszékvezetője, Dr. Imre Sándor villamosmérnök, a műszaki tudomány doktora, a BME Híradástechnikai Tanszék habilitált tanszékvezető egyetemi tanára, Dr. Jereb László villamosmérnök, habilitált egyetemi tanár, az MTA doktora, a Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar dékánja, Losonczi Áron okleveles építészmérnök, a Litracon Kft. cégvezetője, Dr. Matuz János agrármérnök, mezőgazdasági genetikus szakmérnök, a mezőgazdasági tudomány doktora, a Gabona Kutató Kft. kutatási igazgatói tanácsadója, a Szegedi Tudományegyetem professzora, Dr. Molnár József villamosmérnök, a műszaki tudomány kandidátusa, az MTA Atommagkutató Intézet igazgató-helyettese, Dr. Simig Gyula vegyészmérnök, a kémiai tudomány doktora, habilitált egyetemi magántanár, az EGIS Gyógyszergyár nyugalmazott kutatási igazgatója.

Gábor Dénes-életműdíjat vehetett át:

Dr. Szántay Csaba vegyészmérnök, akadémikus, egyetemi tanár, a Magyar Feltalálók Egyesületének elnöke.

In memoriam Gábor Dénes elismerésben részesült Garay Tóth János gépészmérnök és Dr. Németh József technikatörténész.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a NOVOFER Alapítvány által alapított "Gábor Dénes Tudományos Diákköri Ösztöndíj"-at Török Gergely Tihamér hallgató kapta

A díjakat Dr. Gyulai József kuratóriumi elnök Kövér László az Országgyűlés elnöke,  Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Fónagy János nemzeti fejlesztési államtitkár, Pálinkás József MTA elnök, Lovas Antal BME dékán nyújtotta át.

Az Alapítvány Kuratóriuma köszöni az Országgyűlésnek és valamennyi támogatónak, hogy lehetőségeik szerint segítették az innovációban élenjáró szakemberek elismerését.

Kapcsolódó elemek