Szijjártó: Érthetetlenek Olli Rehn szóvivőjének szavai
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az MTI-nek azt mondta, teljesen érthetetlennek tartja az unió gazdasági és pénzügyi biztosa szóvivőjének szavait, különös tekintettel arra, hogy a magyar kormány az új jegybanktörvény tervezetét eljuttatta az Európai Központi Banknak, amelynek az erre adott reagálása éppen csütörtökön látott napvilágot.
Dátum: 2011-12-16 09:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176077
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:27:37.390414, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csütörtök este az Európai Bizottság aggodalmait hangoztatta a magyar jegybanktörvény tervezetét illetően. Az uniós javaslattevő-végrehajtó testületet aggasztja, hogy a magyar kormány olyan törvényt szándékozik elfogadtatni, amely potenciálisan alááshatja a központi bank függetlenségét - hangsúlyozta Amadeu Altafaj Tardio, a brüsszeli bizottság alelnöki rangú gazdasági és pénzügyi biztosának, Olli Rehnnek a szóvivője az MTI tudósítójának nyilatkozva.
A szóvivő egyúttal hiányolta a témában a konzultációt az Európai Központi Bankkal. Az MTI-nek hozzátette, ezeknek az aggodalmaknak hangot is adott az IMF és az Európai Bizottság előkészítő missziója, Fellegi Tamás magyar főtárgyalóval tartott csütörtöki budapesti találkozóján.