Átadták a Vályi István-díjat Bajnán
A cigány gyermekek körében kifejtett nevelői munkájáért elsőként Lévay Edit nyugalmazott védőnő részesült a Vályi István-díjban; az elismerést Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár adta át csütörtökön Bajnán, a Komárom-Esztergom megyei kisebbségek napján.
Dátum: 2011-12-16 10:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176078
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:27:37.740181, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államtitkár az egyház és a megye együttműködését méltatva kiemelte, hogy az országban egyedülálló díjat a cigány-magyar megbékélés érdekében végzett munka elismerésére alapította a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia cigánypasztorációs bizottsága.
Székely János segédpüspök, a bizottság elnöke Lévay Edit munkásságáról szólva elmondta, az esztergomi Töltés utcában működő Mi Házunk közösségi házban, a Határtalan Szív alapítvány munkatársaként évek óta életvezetési tanácsokkal segíti a mélyszegénységben élő cigány embertársai életét, elhivatottan dolgozik a cigány közösségért, a cigány-magyar együttélésért.
Vályi István református lelkésznek úttörő szerepe volt a cigányok indiai származása felismerésében. A dunaalmási lelkész 1753-54-ben a leydeni egyetemen tanult, ott ceyloni diáktársai segítségével felírt csaknem ezer indiai szót. A szójegyzéket egy bécsi folyóirat megjelentette. Ezt használta fel több tudós a cigányság indiai eredetének bizonyításához.