Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kerületi együttműködés a megváltozott munkaképességűekért

Együttműködési megállapodást kötött az Újbudai Önkormányzat és Budafok-Tétény Önkormányzata a megváltozott munkaképességű polgárok speciális munkakörülményeinek biztosításáról. Az Újbuda Prizma Kft. szervezésében zajló rehabilitációs munkában 2012 januárjától 30 fő megváltozott munkaképességű, XXII. kerületi lakos vehet részt.


Dátum: 2011-12-16 13:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176098
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:27:44.414859, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az országos szinten is egyedülálló együttműködés alapvető célja, hogy növekedjék a megváltozott munkaképességű emberek között a foglalkoztatottak, mindenekelőtt az integráltan foglalkoztatottak száma és aránya. A speciális, védett munkahelyek segítségével a foglalkoztatottak jelentős része visszavezethető a munkaerő piacra, ugyanakkor az együttműködő felek azok számára is biztos hátteret kívánnak nyújtani, akik segítséggel, sikeres foglalkozási rehabilitációval sem képesek teljesíteni a normál munkahelyeken elvárt feltételeket.

Az Újbudai Önkormányzat tulajdonában álló Újbuda Prizma Kft. 2012 januárjától 29 fő munkavállalót szolgáltatási munkás és egy munkavállalót csoportvezető beosztásban vesz át a Budafok-Tétény Önkormányzatától, amely vállalja a foglalkoztatással járó anyagi kiadásokat.

Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere az aláírást megelőzően elmondta, komoly kihívást jelent a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása, életkörülményeinek javítása, ezért példaértékű a két kerület között létrejött megállapodás.

Szabolcs Attila, Budafok-Tétény polgármestere hozzátette, az együttműködés a lakossági igények ellátása mellett fontos szerepet játszik az etikus, társadalmi problémákra érzékeny vállalkozói magatartás népszerűsítése terén is.

Kapcsolódó elemek