Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budapesten a The Comets

A rock and roll megteremtőjének tartott Bill Haley együttese, a The Comets július 1-jén a Budapest Kongresszusi Központban ad koncertet. Az együttest az esten ugyancsak fellépő magyar Mystery Gang Trio hívta meg - tudatták a szervezők.


Dátum: 2003-06-25 09:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12054
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:45.817973, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bill Haley 1954-ben vette együttesével lemezre a Rock Around The Clock című dalt, ettől kezdve számítják a rock and roll korszakot a könnyűzenében. A Bill Haleyt kísérő Comets tagjai már a negyvenes években együtt játszottak, nagy sikereket értek el helyi klubokban és koncerteken. Az együttes ezen a néven 50 éve kezdett az énekessel koncertezni. A korszakindító Rock Around The Clock mellett olyan dalokat vittek sikerre, mint a Shattle Rock and Roll, a See You Later Alligator és a The Saints Rock and Roll. Maga Bill Haley 1981-ben meghalt, és több évtizede elhunyt már a Comets egyik meghatározó zenésze, Rudi Pompili szaxofonos is.

A most Budapesten fellépő zenekarról a koncert egyik szervezője, Paszinger Zoltán elmondta, hogy tagjai közül a legfiatalabb is 69 éves, a legidősebb pedig 82 esztendős. A korelnök Franny Beecher gitáros, őt Dick Richards dobos követi. A többiek a harmincas években születtek: Joey D'Ambrosio énekel és szaxofonon játszik, Johnny Grande zongorázik, Marshall Lytle nagybőgőzik és énekel. Jacko Budlin is tagja a Budapesten bemutatkozó Cometsnek, de ő nem tartozik az alapítók közé.

A házigazda Mystery Gang Trio öt éve alakult, autentikus rock and rollt és rockabillyt játszik, régi ismert slágereket és saját dalokat ad elő. Eddig három lemezük jelent meg. A hazai színpadokon kívül az együttes fellépett többi között Angliában, Hollandiában, Németországban, Ausztriában és Olaszországban.

A koncerten nyolc órától játszik a Mystery Gang Trio, a Comets a szünet után mutatja be mintegy másfél órás programját. Jegyeket a Budapest Kongresszusi Központban és a Ticket Expressnél vásárolhatnak az érdeklődők.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek