Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendkívüli ülésszak összehívását kezdeményezte Navracsics

Az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának összehívását kezdeményezte a december 16-tól december 23-ig tartó időszakra a közigazgatási és igazságügyi miniszter.


Dátum: 2011-12-16 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176109
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:27:48.378606, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Navracsics Tibor a házelnöknek írt levelében kiemelte: az ülésszak megtartása elsősorban a jövő évi költségvetés elfogadása érdekében szükséges. Kitért arra is, hogy a mellékletben szereplő további előterjesztések tekintetében a szavazások, vagy a részletes vita februárra történő halasztása esetén a javasolt jogi szabályozás csak később léphetne hatályba, és ez különös tekintettel az alaptörvény január 1-i hatályba lépésére, számos problémát okozhat a jogalkalmazásban, fontos kormányzati célok késedelmes megvalósítását eredményezhetné.

Jelezte azt is, hogy bár most ok nem látszik rá, de ha elengedhetetlenül szükséges a kormány, később más előterjesztések rendkívüli ülésszakon történő megtárgyalását is kezdeményezheti, kiegészítve a most megjelölt napirendet. A mellékletben a szakminiszter huszonegy elfogadandó és tárgyalandó előterjesztést jelöl meg. A költségvetés mellett többi között a jegybankról, a nemzeti vagyonról szóló, valamint az alaptörvénnyel összefüggő törvények módosítását, a köznevelési, a szakképzési, és felsőoktatási törvényeket. Tárgyalnák még a pénzügyi stabilitásról, az államháztartásról, a befektetési alapkezelőkről, a helyi önkormányzatokról, a nemzetiségek jogairól szóló jogszabályokat is.

Kapcsolódó elemek