Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Visszaesett a japán autóipar

A japán gazdaság hőmérőjének számító autóipar exportja és termelése visszaesett májusban. A személyautók, buszok és teherautók kivitele 5,8 százalékkal 339 492-re, a termelésük 2,1 százalékkal 786 343-re csökkent az egy évvel korábbihoz képest - közölték szerdán a japán autógyártók szövetségében.


Dátum: 2003-06-25 09:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12055
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:46.122505, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kivitel áprilisban még nőtt, a termelés azonban májusban már harmadik hónapja csökkent, tizenkét havi összehasonlításban. A termelés és az export visszaesését egyaránt az észak-amerikai és a kínai piac szűkülésével magyarázták, de hozzátették, hogy több cég is kihelyezi gyártását Kínába és máshová, ami ugyancsak levon a hazai termelésből.

A hazai kereslet 419 176 járműre csökkent májusban, 0,3 százalékkal elmaradva a tavaly májusitól.

A személyautók gyártása 4,1 százalékkal 647 697-re, a buszoké 22 százalékkal 4169-re csökkent Japánban májusban az egy évvel korábbihoz képest, a teherautóké ötödik hónapja bővült, májusban 9,7 százalékkal 134 477-re.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek