Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Középkori kiállítás a gyulai vármúzeumban

A középkori életmódot bemutató múzeum létrehozását tervezi a rekonstrukció előtt álló Gyulai Várban a város önkormányzata - közölte Szabó Jenő alpolgármester. Elmondta, hogy a vármúzeum 2005 tavaszától fogadhatja a látogatókat.


Dátum: 2003-06-25 09:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12056
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:46.427104, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A középkori életmód bemutatására a formálódó tervek szerint korhű várúrnői lakosztályt, lovagtermet, borozót, kovácsműhelyt, konyhát és pékséget alakítanának ki a vármúzeumban.

A tárlat létrehozásának összköltsége várhatóan meghaladja a 60 millió forintot.

A gyulai önkormányzat pályázatot kíván benyújtani a Miniszterelnöki Hivatal kastélyok, várak kulturális öröksége bemutatásának támogatására kiírt felhívására. A kiállítás megvalósításához szükséges pénz felét ebből a forrásból szeretnék előteremteni.

A vár összesen 600 millió forintba kerülő felújítása idén szeptemberben kezdődik. A munkálatokhoz 300 millió forintot nyert a város a Miniszterelnöki Hivataltól, míg a fennmaradó részt egy tavalyi együttműködési megállapodás alapján a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal együttesen teremtik elő.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek