Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Törvényjavaslat a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítására

A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről" szóló törvényjavaslatot készített több fideszes országgyűlési képviselő, köztük Lázár János frakcióvezető, a javaslat pénteken került fel a parlament honlapjára.


Dátum: 2011-12-16 18:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176125
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:27:54.031301, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A törvénytervezet preambuluma szerint a javaslat elsősorban annak érdekében született, hogy Magyarországon minél kevesebb fiatalkorú dohányozzon. Ez kiemelt közegészségügyi cél, amelynek eléréséhez az első lépés a dohánytermékek széleskörű kiskereskedelmi beszerezhetőségének, illetve a dohánytermékek megjelenésének korlátok közé szorítása. A cél elérése érdekében az országgyűlés - amennyiben a tervezetet elfogadja - a dohánytermék-kiskereskedelem állami monopóliummá tételéről és az annak gyakorlásával kapcsolatos feladatokról, az engedély nélküli dohánytermék-kiskereskedelem

megelőzéséről, visszaszorításáról, valamint a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység ellenőrzéséről, és az e tevékenységekből származó bevételek közcélra fordításáról dönthet.

A törvényjavaslat abból a tényből indul ki, hogy ma Magyarországon szinte  minden sarkon” hozzáférhetőek a dohánytermékek. Az is tény, hogy bár törvény tiltja, hogy dohánytermékkel a fiatalkorúakat kiszolgálják, ennek betartatása — a folyamatos és hangsúlyos állami (fogyasztóvédelmi) ellenőrzések ellenére is — nehézkes. A fiatalkorúak gyakorlatilag érdemi korlátozás nélkül hozzáférhetnek a dohánytermékekhez; efelől a dohányzásra vonatkozó statisztikai adatok nem hagynak kétséget - jegyzi meg a törvényjavaslat általános indoklása. A javaslat ezért más eszközhöz nyúl: az állam kizárólagos gazdálkodási körébe utalná a dohánytermékek kiskereskedelmét. Ezzel először is elérhető lenne az, hogy a dohánytermékek hozzáférhetősége már önmagában korlátozott legyen. A kétezernél kevesebb lakosú  településeken legfeljebb egy, e fölött — minden kétezer fő után — egy dohánybolt létrehozását engedné a törvény. Más helyen dohányterméket nem lehetne forgalmazni.

Másrészt, az állam — koncessziós szerződéssel — a dohánytermék kiskereskedelmét olyan személyek - elsősorban családi kisvállalkozások - számára engedné át, akik hosszú távon kívánnak megélni a dohánytermékek kiskereskedelméből. Ezért súlyos bírságot, vagy a jogosultság, azaz engedély elvesztését előreláthatólag nem kockáztatnák azzal, hogy a fiatalkorúakat dohánytermékkel kiszolgálják. Ezeket a követelményeket egyébként nemcsak a hatósági ellenőrzéssel, hanem — a koncessziós szerződés részeként — a polgári jog specifikus eszközeivel is ki lehet kényszeríteni - állítják a javaslattevők. A törvényjavaslat ugyanakkor gondol a dohányosok jogaira, és biztosítja azt, hogy az ország minden településén lehetőség legyen — még ha szigorított feltételekkel is — hozzájutni a dohánytermékekhez.

Kapcsolódó elemek