Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP politikai érdekből támadja a tehetséggondozást

Az MSZP-nek nyolc éve lett volna arra, hogy tegyen valamit a gyermekek helyzetének javításáért - írja Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője hétfői közleményében, melyben Varga László szocialista képviselő szavaira reagál.


Dátum: 2011-12-19 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176158
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:28:05.930016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ehelyett kormányzásuk és folyamatos megszorító csomagjaik egyik legfőbb vesztesei éppenhogy a gyermekek voltak - emlékeztet Szijjártó közleményében.

Mint írja: nagyon helyes, hogy hazánkban egyre több olyan kezdeményezés és intézmény van, ahol segítik, támogatják a tehetséges gyermekeket. Jó lenne, ha még több ilyen intézmény működne, mert az még több tehetséges gyermek támogatását jelentené. A nemzeti ügyek kormánya fontosnak tart és támogat minden olyan kezdeményezést, amely magas színvonalú oktatási, nevelési és sportolási feltételeket teremt a gyermekek és fiatalok számára.

Ebben a munkában ma Magyarországon a labdarúgó akadémiák élen járnak, így akik a pillanatnyi politikai haszonszerzés érdekében ezeket az intézményeket támadják, igazából gyermekek százaitól, ezreitől akarják elvenni annak lehetőségét, hogy kemény munkával kibontakoztassák tehetségüket - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek