Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A közösség érdekei ellen demonstrálnak az útlezárók

Akik most félpályás útlezárással tüntetnek, azok a helyi közösség érdekei ellen tüntetnek – jelentette ki Lasztovicza Jenő fideszes országgyűlési képviselő hétfői sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2011-12-19 12:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176163
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:28:07.913332, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Továbbá azt is felidézte, hogy a tragédia utáni napokban a kabinet létrehozta a kármentő bizottságot az operatív feladatok meghatározására, és a Kármentő Alapot. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy mindkét testület tagjai országos és helyi politikusok, azaz a polgárok által megválasztott emberek.

Lasztovicza emlékeztetett arra is, hogy a kabinet felvállalta, hogy a károsultaknak új lakóingatlanokat épít vagy vásárol. A kármentő alapba 2 milliárd 40 millió forint folyt be – mondta a képviselő, hozzátéve, hogy a kormány döntése alapján ezt az összeget közösségi célokra kívánják fordítani. Ezért a kabinet felkérte a településeket, hogy határozzák meg azokat a fejlesztéseket, amelyeket ebből az összegből meg kívánnak valósítani – hangsúlyozta. Ezek a fejlesztések 15-20 évre meghatározzák a térség jövőjét – mutatott rá Lasztovicza Jenő.

Kapcsolódó elemek