Elkészült az államadósságot vizsgáló albizottság jelentése
Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága hétfőn a kormánypártok képviselőinek szavazataival elfogadta a 2002-2010 közötti államadósság-növekedést vizsgáló albizottság jelentését, amely várhatóan az ügyészség elé kerül.
Dátum: 2011-12-19 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176164
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:28:08.294413, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tCser-Palkovics András, az albizottság fideszes elnöke a jelentés ismertetésekor elmondta, hogy a vizsgált időszakban működő kormányok tevékenységét külön-külön kell elemezni. A kormánypárti politikus szerint fontos megállapítani, hogy szándékos megtévesztés állt-e az adósság növekedésének hátterében.
\xa0\xa0\xa0
A jelentés szerint a szocialista-szabad demokrata kormányok egyes döntéseit is vizsgálni kell, Cser-Palkovics András ennek kapcsán példaként a PPP konstrukciójú beruházásokat említette.\xa0Az albizottság jelentése nyomán a Gyurcsány-kormányok tevékenységét külön is vizsgálni kell, mert ott a testület szerint egyebek mellett a hűtlen és hanyag kezelés gyanúja is felmerülhet.', 'Az esetleges polgári- és büntetőjogi felelősség megállapítása kapcsán a volt izlandi miniszterelnök példáját hozták fel, aki ellen az ország pénzügyi rendszerének összeomlása miatt emeltek vádat.
\xa0\xa0\xa0
Az albizottság elnöke hangsúlyozta, hogy a parlamenti bizottságok egyike sem vádhatóság vagy bíróság. Az alkotmányügyi bizottság azt javasolja a költségvetési bizottságnak, hogy az elkészült és elfogadott albizottsági jelentést, a szakbizottságok jelentéseit és a szakértői javaslatokat összevonva küldjék el az ügyészségnek.']