Boncolásra vár a kórházprivatizációs törvény
A Somogy Megyei Orvosi Kamara vezetősége a tagság többségének támogatásával elutasítja a parlament által újólag megszavazott kórházprivatizációs törvény július 1-jével esedékes életbelépését. Az orvosok úgy érzik, hogy a privatizáció körülményeiről nem tájékoztatták őket megfelelően.
Dátum: 2003-06-25 11:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12060
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:47.666950, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezt dr. Andrásofszky Zsolt, a megyei kamara elnöke mondta a kórházprivatizációs törvény elfogadásának másnapján. Hozzátette: a MOK az érdekvédelmi szervezetekkel együtt valamennyi lehetséges fórumon tiltakozik a szociális ellátórendszert alapjaiban megrengető változtatások ellen. Aggályosnak tartják, hogy a legutóbbi küldöttközgyűlésükön egyöntetűen megfogalmazott követeléseiket a törvényalkotók továbbra is figyelmen kívül hagyták, és egyetlen javaslatukat sem építették be a törvénytervezetbe.
A korábbi kifogásaik mellett leginkább azt sérelmezik, hogy a kórházprivatizációs törvénnyel nem egy időben lép életbe az orvosok jogállásáról szóló törvény, amely garantálná többek között a munkavállalással kapcsolatos legfontosabb elveket, feltételeket.
A megyei kamara egyértelműen elutasítja a profitorientált cégeknek a rendszerben való megjelenését és nehezményezik, hogy a privatizáció végrehajtásánál nem élhetnek a vétójogukkal. Azt szeretnék, ha a kamara valamennyi szerződést felülvizsgálhatna, s amennyiben szükséges, érdekük védelmében az orvosok helyett is eljárhatna.
Az orvosok többsége Somogyban is úgy érzi, hogy a privatizáció körülményeiről nem kapta meg a szükséges tájékoztatást a törvényhozóktól. Dr. Czurkó Géza fül-orr-gégész adjunktus azt mondta: "A szakmai feltételek és a tények valódi ismerete nélkül nem látjuk a saját helyünket a körvonalazódó rendszerben. Ha mégis sor kerülne a privatizációra, csak állami, kedvezményes hitel segítségével tudnék benne részt venni. Kollégáimmal praxisközösségben az egész osztályt privatizálnánk." Hasonlóképpen vélekedik dr. Németh Lajos nőgyógyász főorvos is, aki úgy érzi: nem tájékoztatták őket kellő részletességgel a készülő törvényről. - Ismereteim alapján mondhatom: nem rólunk szól ez a törvény. Az alulfizetett orvosok nem tudnak privatizálni, s hitelre sincs fedezetük. Arcátlanság egy olyan törvényt "postafordultával" megszavazni, melyet a köztársasági elnök újratárgyalásra visszadobott.
Várnai Ágnes - Somogyi Hírlap