"A többség egyetért a Kármentő Alap céljaival"
A tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa sújtotta települések polgármesterei szerint a lakosság túlnyomó része elégedett az állami kártalanítással, és egyetért a közösségek érdekeit szolgáló, a Kármentő Alapból megvalósuló beruházásokkal - mondták a településvezetők az iszapkárosultak hétfői demonstrációja kapcsán az MTI-nek.
Dátum: 2011-12-19 15:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176174
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:28:11.951951, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tHétfőn kora reggeltől este hétig tart a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa károsultjainak félpályás útlezárással egybekötött demonstrációja a 8-as főúton. A tiltakozást az Esélyt az Életre a Vörösiszap Után nevű egyesület szervezte. A vörösiszap-katasztrófa devecseri, kolontári, somlóvásárhelyi károsultjait tömörítő civil szervezet azt szeretné elérni, hogy az ország lakosai és a külföldiek által a Magyar Kármentő Alapban összegyűlt pénzek felosztásában közvetlenül részt vehessenek.\xa0\xa0\xa0\xa0
\xa0\xa0\xa0\xa0
A többség maximálisan elégedett az állami kártalanítással és azzal, hogy a Kármentő Alapban összegyűlt adományokat az ott élők érdekében használják fel a településeken megvalósuló fejlesztésekre - mondta Toldi Tamás (Fidesz-KDNP), Devecser polgármestere.
\xa0\xa0\xa0\xa0
"Két tucat demonstráló anyagi problémáit nem tudjuk figyelembe venni" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a Kármentő Alap működését kormányrendelet szabályozza, a települések fejlesztési elképzeléseiről a kármentő bizottság havi rendszerességgel megtartott ülésein döntenek. Hangsúlyozta, hogy elsődleges feladatuknak a munkahelyteremtést tekintik, a felhasznált összegek minden fillérjéről pontos elszámolást vezetnek. A városvezető abban igazat adott a tiltakozóknak, hogy továbbra is szükség van a vörösiszap sújtotta településeken élők egészségi állapotának figyelemmel kísérésére.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Közlése szerint fejlesztési célokra Devecser eddig 260 millió forint támogatást igényelt, a pályázatokhoz uniós forrásokat is bevonnak. Devecser tervei között a bontásra ítélt orvosi rendelő felépítését, ipari területek megvásárlását és a várkert rehabilitációját említette. Szeretnének a településre új buszpályaudvart és piacot építeni.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Tili Károly, Kolontár független polgármestere azt mondta, hogy az önkormányzat elhatárolódik a demonstrációtól. Véleménye szerint a kármentő alap pénzeinek közvetlen szétosztása egyetlen település érdekét sem szolgálná. Közlése szerint Kolontár eddig a Kármentő Alapból 11 millió forintot kapott az iskola mögötti sportpálya-beruházáshoz, további 39 millió forintot kaptak a település csatornahálózatának fejlesztéséhez önerőnek, 20 millió forintot pedig sportöltöző építéshez.
\xa0\xa0\xa0\xa0
"A vörösiszap-katasztrófát bemutató tanösvény építésére 55 milliót kértünk, erre a település a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel közösen pályázik" - mondta, hozzátéve, hogy a teljes beruházás ennél jóval többe fog kerülni. A művelődési ház felújítására és bővítésére 40 millió forintot fordítanak a kármentő alapból. A felsorolt beruházások közül a sportpálya már megvalósult, a többire közbeszerzést írnak ki, és 2012-ben kezdődnek a terveik szerint.', '']