Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Polgári együttműködés Salgótarjánban

Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá kedden a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség salgótarjáni szervezete, valamint 12 polgári kör és egyesület. Az MKDSZ egy héten belül szintén csatlakozik a helyi szövetséghez.


Dátum: 2003-06-25 12:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12061
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:47.955857, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


SZÖVETSÉGBEN VÁROSUNKÉRT

EGYÜTTMŰKÖDÉSI SZÁNDÉKNYILATKOZAT

Alulírottak a magunk és képviselt szervezetünk nevében kinyilvánítjuk, hogy közös összefogásban, szövetségben együttműködünk a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség salgótarjáni szervezetével.

A lehetőségeinkhez mérten mindent megteszünk, hogy az itt élő emberek bízzanak saját és családjuk jövőjében, itt szülővárosukban, lakhelyükön.

A városunkban élő embereknek a szövetségen belül lehetőséget biztosítunk arra, hogy beleszóljanak az őket érintő városi szakmai és politikai kérdésekbe és azokhoz javaslatokat vagy kérdéseket fogalmazzanak meg.

Az arra érdemes civil szervezetekkel közösen arra törekszünk, hogy a város vezetésétől és politikától függetlenül kulturált és értékekkel bíró polgári életet biztosítsunk az itt élő embereknek programokon, rendezvényeken vagy akár különböző szellemi műhelyeken keresztül.

Kinyitjuk szövetségünk kapuját mindazok előtt, akik tenni akarnak városunk és mindannyiunk jövőjéért!

Szövetségben városunkért, az itt élő emberekért, családunkért!

Salgótarján, 2003. június 24.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek