Izraeli-palesztin biztonsági találkozó lesz szerda este
Újabb izraeli-palesztin biztonsági találkozó lesz szerda este az izraeli közszolgálati rádió jelentése szerint. Ámosz Gilad tábornok, az izraeli hadseregnek a megszállt területeken való tevékenységét összehangoló parancsnoka és Mohammed Dahlán palesztin belbiztonsági miniszter találkozóján azokról a feltételekről lesz szó, amelyek teljesülése esetén az izraeli hadsereg hajlandó lenne visszaadni a Palesztin Hatóság ellenőrzése alá az Izrael által már egyszer átadott, majd az új palesztin felkelés 2000. szeptemberi kezdete óta ismét elfoglalt bizonyos szektorokat a Gázai övezet és Ciszjordánia területén.
Dátum: 2003-06-25 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12062
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:48.248400, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A palesztinok követelik, hogy teljesen ellenőrzésük alá vonhassák a Gázai övezet északi részét a délivel összekötő főutat, amely most az izraeliek fennhatósága alatt van. Doron Almog tábornok, Izrael déli részének katonai parancsnoka a Háárec című izraeli napilapnak adott interjújában mindazonáltal azt mondta: ha ezt teljesítenék, az katasztrófához vezetne.
Az utóbbi kilenc hónapban az izraeli hadsereg kis biztonsági övezeteket hozott létre végig az összekötő főút mentén, elzárva a palesztinokat a zsidó kolóniáktól és azoktól a "folyosóktól", amelyeket csak a zsidó telepesek használhatnak. A palesztin autósokat a főút bizonyos szakaszain alsóbb rendű utakra terelik. Az e biztonsági övezetekben őrt álló katonák jóformán a saját belátásuk szerint alkalmazható tűzparancsot kaptak azokkal szemben, akik engedély nélkül be akarnak hatolni az övezetekbe. Az övezetek létrehozásához az izraeli hadsereg lerombolt több tucatnyi házat, kivágott fákat, tönkretett palesztin mezőgazdasági területeket.
A hadsereg szerint ezekkel az intézkedésekkel sikerül gyakorlatilag teljesen megakadályozni, hogy bárki a zsidó telepek közelébe tudjon férkőzni a Gázai övezeten belül, vagy be tudjon jutni Izrael területére.
Az izraeli hatóságok szerdán kora reggel riadókészültségbe helyezték a rendőrséget és a határőrséget az Izraelt Ciszjordániától elválasztó "zöld vonal" mentén, mert palesztin fegyveres szervezetek által tervezett mintegy hatvan támadási kísérletről szereztek tudomást - közölték izraeli rendőrségi források az AFP francia hírügynökséggel. Számos úttorlaszt állítottak fel, amelyek miatt forgalmi dugók keletkeztek.
Szintén a rendőrség közölte, hogy a riadó után Tel-Avivtól húsz kilométerre északkeletre őrizetbe vettek két palesztint, aki merényletre készült szerdán egy sűrűn lakott közép-izraeli helyen.
Az őrizetbe vettek közelében találtak egy táskát, amelyben nagy mennyiségű robbanószer volt. Izraeli katonai forrásból úgy értesült az AFP, hogy a Gázai övezetből szerda reggel is kilőttek egy Kasszám típusú, házi készítésű rakétát a Negev-sivatagban található Szderót izraeli városra. Emberéletben nem esett kár, de a rakéta megrongált egy házat.
MTI - fidesz.hu