Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Európa Tanács a kedvezménytörvényt vitatja meg

Az Európa Tanácsban megkezdődött a magyar kedvezménytörvényről szóló határozattervezet ismertetése és vitája. A dokumentum a holland Erik Jürgens jelentése alapján készült.


Dátum: 2003-06-25 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12063
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:48.534358, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közgyűlésen részt vevő magyar kormánypárti és ellenzéki képviselők egyaránt azt kifogásolják, hogy a tervezet csak a 2 évvel ezelőtt elfogadott törvénnyel, valamint az érintett országok álláspontjával foglalkozik, és nem veti össze az európai országokban hatályos, a kisebbségek kedvezményeire vonatkozó jogszabályokat. A jelentéstevő első beszámolóját a közgyűlés jogi bizottsága nem találta vitára alkalmasnak, ezért visszaadta azt átdolgozásra.

A mostani tervezet tartalmi kérdésekben nem emel kifogást, csupán azt hiányolja, hogy az előzetes egyeztetésekből nem születtek államközi megállapodások.

Forrás:radio.hu

Kapcsolódó elemek