Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megújul a teljes önkormányzati rendszer

Modern, költségtakarékos, feladatorientált rendszert hoz létre az elfogadott önkormányzati törvény- hangsúlyozta Tállai András államtitkár Giró-Szász András kormányszóvivővel közösen tartott keddi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2011-12-20 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176201
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:28:22.093594, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendszer elérkezett teljesítőképessége határához, éppen ezért szükséges volt annak megváltoztatása – indokolta az elfogadott törvény jelentőségét a kormányszóvivő. A törvény a magyar önkormányzati hagyományokra, a helyi önkormányzatok európai chartájára és a hazai sajátosságokra épül; ezen hármas összességére alapozva határozza meg az önkormányzatok jövőbeli feladatát – fűzte hozzá. A kormány kiemelt célja az önkormányzati kötelező feladatok pontosabb, egyértelműbb és differenciáltabb meghatározása, éppen ezért szükséges az önkormányzatok pénzügyi, gazdasági helyzetének a megszilárdítása, új alapokra helyezése – fogalmazott Giró-Szász András. Aláhúzta: a kormány célja az alrendszerek átalakításával az, hogy azok eredményesebben, költséghatékonyabban működjenek, és ne generáljanak adósságot.

Egyértelmű cél, hogy növekedjen a közszolgáltatások színvonala

Az elmúlt 21 év minden jó és rossz tapasztalata benne van az új önkormányzati törvényben. A alaptörvény meghatározta az önkormányzati alapértékeket, azt a gondolkodást, ami mentén a törvényjavaslat elkészült  – húzta alá Tállai András.  Az államtitkár szerint a felgyülemlett problémák elsősorban abból adódtak, hogy az elmúlt húsz évben az önkormányzatok sok feladatot kaptak, de – különösen az elmúlt nyolc-tíz évben – a finanszírozás rendre elmaradt. Tállai András leszögezte: egyértelmű cél, hogy az önkormányzatok területén növekedjen a közszolgáltatások színvonala; a minőség, a gyorsaság, az ügyfél-centrikusság kell, hogy jellemezze a szolgáltatásokat. Modern, költségtakarékos, feladatorientált rendszert hoz létre az új önkormányzati törvény. Előtérbe helyezi a lakosság önszerveződő képességének megtartását, erősítését is, és új fogalomként behozza az önfenntartó képességet – fűzte hozzá. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a törvény tartalmazni fogja, hogy minden településén van önkormányzati képviselő-testület, és polgármestert választanak.

A törvény újraszabályozza az állami és az önkormányzati feladatrendszert. Új feladatrendszerben kell dolgozni az önkormányzatoknak, az állam több eddigi feladatot átvállal. 2013. január 1-től új feladatfinanszírozási rendszer jön létre, melynek célja, hogy minden településen biztosítva legyenek az önkormányzati szolgáltatások és a működőképesség. Létrejön egy új hivatali struktúra, melynek a lényege, hogy a kétezer fő alatti településeken nem lesz önálló önkormányzati hivatal, de ez nem azt jelenti, hogy hivatal nem működik majd. A hitelfelvétel és a kötvénykibocsátás rendszere szigorodni fog, és megújul a törvényességi, felügyeleti rendszer is – sorolta az elfogadott törvény főbb elemeit Tállai András. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az önkormányzati rendszer átalakítását más törvények is szolgálják, mint például a pénzügyi, a stabilitási, vagy az államháztartásról, a nemzeti vagyonról szóló törvények, és a közszolgálati tisztviselőkkel kapcsolatos törvény.

Ismeretlen fogalom lesz a működési hiány

Tállai András a törvény nagy előnyének tartja, hogy hagy elég időt az önkormányzatoknak a felkészülésre, mert lépcsőzetesen lép hatályba. 2012. január 1-től lép hatályba a törvényességi felügyeleti rendszer, az új kötelezettségvállalási rendszer és a megyei önkormányzatok fő feladatrendszere. A paragrafusok nagyrésze 2013. január 1-től lesz hatályos, mint például az új feladatfinanszírozási rendszer, az új közös önkormányzati hivatali struktúra. Az összeférhetetlenségi és méltatlansági szabályok csak a 2014-es önkormányzati választásokat követő napon lépnek majd hatályba – húzta alá az államtitkár.

Tállai András szerint a törvény új szemléletet, új gondolkodást kíván az önkormányzati szereplőktől. Fontosnak nevezte, hogy új önkormányzati rendszer nem fogja ismerni a működési hiány fogalmát a költségvetésben, nem lesznek likviditási és finanszírozási problémák. Egy nyugodt és biztonságos rendszer jön létre – szögezte le.

Kapcsolódó elemek