Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarországon 34 ezer forint a szegénység határértéke

A KSH jelentése szerint tavaly a létminimumérték egy főre jutó havi összege 33,9 ezer forint volt, ám a megkérdezett, alacsonyabb jövedelmű háztartások ennél jóval kevesebb pénzből is kijönnének.


Dátum: 2003-06-25 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12065
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:49.146456, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Létminimum a hagyományos elnevezése Magyarországon a folyamatos életvitellel kapcsolatos igen szerény, konvencionálisan alapvetőnek minősülő szükségletek kielégítését fedező forintösszegnek - áll a KSH közleményében. A statisztikai hivatal a létminimum-számításaiban azoknak a háztartásoknak a javak és szolgáltatások teljes körére kiterjedő, tényleges fogyasztásából indul ki, amelyek élelmiszer-fogyasztása hasonló a tudományosan meghatározott élelmiszer-alapnormatívához.

Az ily módon meghatározott létminimumérték egy főre jutó havi összege tavaly átlagosan 33,9 ezer forintra rúgott, az érték háztartások különböző típusaitól függően a 27 és 43 ezer forint között szóródott. A tipikusnak tekinthető két felnőttből és két gyermekből álló háztartás havi létminimum-értéke egy főre számítva 31 ezer forint volt, vagyis a szóban forgó családnak legalább 124 ezer forintra van szüksége. A létminimum-érték az aktív korú, közepes fizikai igénybevétellel "terhelt" személy egészséges táplálkozás követelményeinek megfelelő élelmiszer-normatíva 2,7-szeresének felel meg.

A megkérdezett háztartások szerint a nagyon szűkös megélhetéshez fejenként havi 30,9 ezer forint szükséges. (A "szubjektív minimumértéknek" nevezett összeg nagysága függ a háztartás anyagi helyzetétől: a jobb anyagi helyzetben lévő háztartások magasabb értéket jeleztek. A lakosság legkisebb jövedelmi ötödének háztartásai egy főre 21,3 ezer forintos, míg a náluk több mint négyszer nagyobb jövedelemmel rendelkező, legmagasabb jövedelmű ötödbe tartozó háztartások 41,9 ezer, egy főre jutó forintot véltek szükségesnek a nagyon szűkös megélhetési szinthez.)

Forrás: NAPI Online

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek