"Eszünk ágában sincs elmozdítani a helyéről Simor Andrást"
Megszületett a devizahitelesek helyzetének rendezésére vonatkozó megállapodás, a bankadóra vonatkozó megállapodás, a válságadók kivezetésének a menetrendjét pedig tételesen bemutattuk – jelentette ki Rogán Antal az IMF-delegáció által megfogalmazott feltételekről szólva. Az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke a tv2 Mokka című műsorában szólt arról is, hogy a magyar Országgyűlésnek kell döntenie az euróövezetet mentő csomagról.
Dátum: 2011-12-21 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176246
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:28:38.076684, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tRománia, aki – eleget téve a felszólításoknak – nem vezetett be bankadót, ma azzal a ténnyel kell szembenézzen, hogy csökken a banki hitelezés, csak ott nem a különadóra hivatkoznak, hanem másra – jelentette ki Rogán Antal. Hozzátette: Romániában 15 százalékkal kellett csökkenteni a nyugdíjakat, és 25 százalékkal a fizetéseket, ilyen lépésre Magyarországon nem került sor.', 'Azzal kapcsolatban, hogy José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke levelet írt Orbán Viktornak, leszögezte: az euróövezetet mentő csomag kapcsán több ország – köztük Magyarország is – megfogalmazta az aggályait. Szerintem a nyomásgyakorlásnak ez a módja arról szólt, hogy Magyarország ne maradjon ki az uniós paktumból – szögezte le, hozzáfűzve: „nem azt mondtuk, hogy kimaradunk belőle, hanem azt mondtuk, hogy szeretnénk megvizsgálni annak összes előnyét, összes hátrányát, és majd a magyar Parlament fog róla dönteni a következő év elején”.
\n']
['\n\t\t\n\t\tAz IMF-tárgyalásokról szólva elmondta, hogy a valutaalap három feltételt fogalmazott meg hazánkkal szemben. Megszületett a devizahitelesek helyzetének rendezésére vonatkozó megállapodás, a bankadóra vonatkozó megállapodás, a válságadók kivezetésének a menetrendjét pedig tételesen bemutattuk – sorolta a fideszes politikus. A második kérés az volt, hogy a költségvetést igazítsuk a várható árfolyamszinthez és a várható európai növekedési adatokhoz; ezt a magyar Parlament megtette – hangsúlyozta. Az IMF harmadik feltétele a jegybanktörvényre vonatkozott, ezzel összefüggésben Rogán Antal kijelentette: az Országgyűlés idáig az Európai Központi Bank (EKB) tizenöt észrevételéből 13-at maradéktalanul figyelembe vesz.', 'Az EKB egyik megjegyzése arra irányul, hogy Magyarország alkalmazkodjon az eurózóna szabályaihoz. Erre akkor lenne szükség, ha Magyarország az eurózóna tagja lenne – jegyezte meg. Mint mondta, a másik észrevétel arra vonatkozik, hogy nőhet-e a monetáris tanács tagjainak létszáma. Ismeretes, egy módosítás értelmében két fővel növelnék a grémium tagjainak számát. Azt gondolom, hogy nem lenne szerencsés, ha egy év múlva úgy járna le három jegybanki vezető mandátuma, hogy a jegybanki vezetésben semmilyen kontinuitása nincs – húzta alá, kiemelve, a jegybank függetlensége erősödik azzal, hogy kétharmados védelmet kap.', 'Simor András a jegybank elnöke, és a mandátum kitöltéséig az is marad. Eszünk ágában sincs elmozdítani – válaszolt Rogán Antal az ezzel kapcsolatos felvetésre. A fideszes politikus hangsúlyozta, hogy csupán alkotmányos lehetőséget kívánnak teremteni a jegybank és a Pénzügyi Szervezetek Állami felügyeletének (PSZÁF) összevonására. Ez azért szükséges, mert az európai bankok többsége ennek megfelelően működik – fűzte hozzá.
']