A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség elmarasztalta Paksot
A paksi atomerőműben sem a konstrukció, sem az üzemeltetési mód nem felelt meg a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) szabványainak, így kerülhetett sor arra, hogy az atomerőmű éves tisztításakor leállt a kettes blokk, aminek következtében az üzemi sugárzás szintje meghaladta a normális szintet - jelentette ki Ken Brockman, a NAÜ biztonsági részlegének vezetője a szervezet szerdai tényfeltáró sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2003-06-25 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12067
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:49.747112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A csoport szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Ken Brockman, a NAÜ biztonsági részlegének vezetője elmondta: az engedélyezés során sem az Országos Atomenergia Hivatal (OAH), sem a részvénytársaság nem tette fel azokat a kérdéseket, amelyeket egy ilyen, gyakorlatban még nem használt berendezésnél fel kellett volna tenni.
Rámutatott: az engedélyező hatóság, illetve a részvénytársaság nem kellő gondossággal hozta meg a döntéseket. Az OAH alulbecsülte a konstrukció biztonsági jelentőségét, így az előzetes vizsgálatértékelés kevésbé volt szigorú, elvi engedélyt adtak ki a használatra.
"A tartályt üzemeltető alvállalkozó az Rt. kellő felügyelete nélkül dolgozott, a résztvevő személyzet nem kapott megfelelő biztonsági kiképzést, hiányoztak a megfelelő szinten kidolgozott üzemeltetési és vészszabályzatok" - mondta Ken Brockman.
A csoport június 16-25. között tartózkodott Magyarországon. A független értékelésre a magyar kormány kérte fel a NAÜ-t.
A munkacsoport a NAÜ saját szakértőiből, valamint osztrák, kanadai, finn, szlovák, brit és amerikai szakértőkből állt.
Miroslav Lipar, a munkacsoport vezetője elmondta: az OAH, illetve a paksi vállalat túlságosan bízott a fűtőanyag-tisztító rendszer tervezésére, üzemeltetésére kiválasztott alvállalkozóban. A csoport szerint az éves leállási menetrend időkényszere és az előző sikeres tisztítási műveletekből adódó bizalom együttesen járult hozzá, hogy enyhébben értékelték az új rendszer terveit, üzemeltetését. "A tisztításhoz a reaktorból közvetlenül a leállás után kivett fűtőelemeket is felhasználtak" - mondta a szakértői csoport vezetője.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy megfelelőnek ítélték a dolgozók sugárterhelésének ellenőrzésére alkalmazott paksi szabályzatot. Nem találtak arra utaló jeleket, hogy az üzemzavar miatt Pakson túllépték volna a NAÜ-szabványban szereplő éves foglalkozási dóziskorlátot.
Miroslav Lipar elmondta: a csoport egyetértett az üzemzavar miatt a környezetbe jutó sugárterhelés magyarországi értékelésével. Ezek szerint a kibocsátás következtében a lakosságot ért dózisterhelés nem lépte túl a NAÜ szabványaiban meghatározott éves dóziskorlátot.
A szakértői csoport vezetője elmondta, hogy jelentésük tervezetét átadták az OAH-nak, majd azt a NAÜ-titkárság Bécsben még felülvizsgálja, egy hónapon belül pedig véglegesíti és átadja a magyar kormánynak. A NAÜ információi szerint a végleges jelentést a magyar kormány nyilvánosságra kívánja hozni.
MTI - fidesz.hu