Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyomozás a Budapest Airport privatizációjával kapcsolatban

A Legfőbb Ügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapest Airport privatizációjával kapcsolatban Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos feljelentése alapján, amelyet korábban elutasított a Fővárosi Főügyészség.


Dátum: 2011-12-21 14:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176259
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:28:42.803892, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tBudai Gyula az MTI-t csütörtökön tájékozatta a Legfőbb Ügyészség december 15-én kelt határozatáról, amelyben a Fővárosi Főügyészség feljelentést elutasító határozatát részben hatályon kívül helyezték, és a feljelentés egyik pontja kapcsán elrendelték a nyomozást.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Budai Gyula október 6-án jelentette be, hogy feljelentést tett a Budapest Airport Zrt. privatizációja ügyében hivatali visszaélés, hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Akkor azt közölte, hogy vizsgálata szerint a BA "hibás\xa0\xa0privatizációja" - az elmaradt fejlesztések és az ezzel kapcsolatos szankciók hiánya - miatt a magyar államot körülbelül 85 millió euró - mai árfolyamon számítva hozzávetőleg 24 milliárd forint - kár érte. A feljelentést ugyanakkor a Fővárosi Főügyészség bűncselekmény hiányában elutasította.', '']

Kapcsolódó elemek