Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újra Belgiumban a Zsolnay

Közel 60 évi távollét után újra megjelennek a Benelux-országok piacán a Zsolnay porcelánmanufaktúra termékei. Az 1853-ban Zsolnay Vilmos által alapított cég mai legszebb termékeiből hétfőn és kedden rendezett kiállítást Trócsányi László brüsszeli magyar nagykövet Brüsszel legelegánsabb bankett termében.


Dátum: 2003-06-25 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12069
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:27:50.327857, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Concert Noble-ban a két nap alatt mintegy 400 főnyi meghívott közönség - újságírók, orvosok, jogászok, közéleti személyiségek, köztük Karl-Heinz Lambertz, a német tartományi kormányzat miniszterelnöke - tekintette meg a pécsi porcelánmanufaktúra változatos termékeit. A tájékoztató tablók röviden bemutatták a 150 éves manufaktúra történetét, főbb termékeit. A nagy asztalokon látható volt a Zsolnay négy-öt legszebb étkészlete, kávéskészlete, körül a tárlókban, vitrinekben a manufaktúra mai és korábbi dísztárgyai: vázák, asztali lámpák, gyertyatartók, eozinmázas és festett szobrocskák, ékszerek. A mintegy négyezer kiállított tárgy egy részét a két nap alatt el is adták.

A kiállítás idején Kovács Gyula, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója forgalmazási szerződést írt alá Christopher Atkinsszal, aki ennek alapján a három Benelux-ország területén fogja terjeszteni a Zsolnay porcelán termékeket. Brüsszelben a belváros legszebb helyein, így az Espace Jadoulban lesznek ezentúl láthatók és megvásárolhatók a Zsolnay porcelánok. Mint Kovács Gyula elmondta, hosszú idő óta ez a legnagyobb kereskedelmi kiállításuk külföldön. A manufaktúra leglátványosabb mai darabjai mellett két vitrinben bemutatták a Zsolnay néhány, több mint száz éves becses régiségét. A manufaktúra évi árbevétele 1,2 milliárd forint körül mozog, annak legalább 80 százaléka az étkészletekből származik, a többi a dísztárgyakra és ipari felhasználású pirogránitokra jut. A mai körülmények között, amikor a Villeroy & Boch és a Rosenthal nemzetközi hálózata és nemzetközi gyártókapacitása uralkodik a piacokon, a hagyományos, nemzeti jellegű porcelángyárak - Meissen, Limoges, Koppenhága, a finn Arabia, a cseh, lengyel, magyar porcelángyárak is - általában hazai piacaikon élnek. Így a Zsolnay jó eredménynek tartaná, ha évi néhány tízmillió forint értékben tudna eladni a belga piacon.

A Zsolnay mellett a Herendi porcelánok is kaphatók néhány egyedi, igényes porcelánárut kínáló boltban Brüsszelben. A Zsolnay régi dísztárgyai pedig rendszeresen felbukkannak a belga régiségkereskedések kínálatában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek