Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bővülhet az elismert egyházak köre az új törvényben

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője arra kéri a református és evangélikus egyházi vezetőket, tájékoztassák arról, hogy melyek azok a világvallások és vallási közösségek, amelyek álláspontjuk szerint "bizonyították tanításuk értékelvűségét, és társadalmi szolgálatuk a szűkebb és tágabb közösség javát szolgálja".


Dátum: 2011-12-21 17:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176263
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:28:44.303008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA frakcióvezető szerdán az MTI-hez is eljuttatta a Magyarországi Református Egyház (MRE) és a Magyarországi Evangélikus Egyház elnökségének címzett levelét. Ebben az egyházi vezetőktől azt kéri, tájékoztassák arról, hogy melyek azok a világvallások és vallási közösségek, amelyek álláspontjuk szerint "bizonyították tanításuk értékelvűségét, és társadalmi szolgálatuk a szűkebb és tágabb közösség javát szolgálja".

\xa0\xa0\xa0\xa0

A református és az evangélikus vezetők levélben kérték a Fidesz frakcióvezetőjét még vasárnap arra - és kérésüket az Alkotmánybíróság hétfői döntése után is fenntartják -, hogy az újra elfogadandó törvény "ismerje el mindazon világvallások, vallási közösségek egyházi státusát, melyek bizonyították tanításuk értékelvűségét, társadalmi szolgálatuk pedig a szűkebb és tágabb közösség javát szolgálja".

\xa0\xa0\xa0\xa0

Mint írták, azután fordultak Lázár Jánoshoz, hogy a frakcióvezető pénteken bejelentette, hatályon kívül helyezik a júliusban elfogadott jogszabályt. Utaltak arra is, hogy az Alkotmánybíróság hétfőn közjogi érvénytelenség miatt megsemmisítette a törvényt.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A levélben a két egyház kitért arra, hogy vezetőik már a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény elfogadása után közvetlenül, július 19-én levélben kérték Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettest, közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy bővüljön a törvény által elismert egyházak köre, amely eredetileg tizennégy egyházat és vallási felekezetet jelentett.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Lázár János hétfőn bejelentette, hogy a Fidesz a két ünnep közöttre is parlamenti ülést kezdeményez, így az új egyházügyi törvényjavaslatot a legkésőbb szerdán benyújtják, az általános vitát csütörtökön, a részletes vitát december 28-án tervezik megtartani, az új jogszabályról pedig december 30-án szavazhat az Országgyűlés.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT), amelynek tagjai között van a református és az evangélikus egyház is, levélben kérte szeptemberben, hogy további olyan vallási felekezeteket, egyházakat ismerjen el a kormányzat már a regisztrációs folyamat előtt egyházként, amelyek "évtizedek, sőt évszázadok óta evangéliumi szolgálatukkal gazdagítják nemzetünket, és az 1943-ban alapított Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsában is krisztusi összefogásban szolgálják Urunkat és hazánkat". A MEÖT elnöksége december elején az Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelében azt kérte, hogy a lehető legrövidebb időn belül álljanak az érintettek rendelkezésére az egyházi státus regisztrációja iránti beadványokhoz, kérvényekhez szükséges nyomtatványok.', '']

Kapcsolódó elemek