Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt: Meg kell védeni a békét Boszniában

A béke igen törékeny teremtés, és fel kell készülni arra, hogy adott esetben meg is kell védeni - hangsúlyozta Schmitt Pál az Európai Unió boszniai békefenntartó erejének (EUFOR) magyar kontingensénél szerdán tett látogatásán.


Dátum: 2011-12-21 18:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176264
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:28:44.663325, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA köztársasági elnök - aki advent alkalmából, nem hivatalos boszniai látogatás keretében kereste fel a békefenntartókat - a kontingens állománygyűlésén mondott beszédében úgy vélte: a magyar katonák a törékeny békét is, de elsősorban a hazát védik Bosznia-Hercegovinában. Ha ugyanis Boszniában megszűnik e törékeny béke, az pillanatokon belül eszkalálódik és a probléma - adott esetben a menekültek áradata, fegyverek - megjelenhet a nem oly távoli Magyarországon is. "Ezért az önök missziója a haza védelme és természetesen - ami az egész világnak, Európának és különösen a Balkánnak is érdeke - a béke védelme" - hangoztatta.

\xa0\xa0\xa0

Az államfő szép ünnepet kívánt és köszönetet mondott a magyar békefenntartóknak tevékenységükért, a családtól távol végzett küldetésükért. Elismerte, hogy e szolgálat egyáltalán nem lehet könnyű, akkor sem, ha lehet, hogy az elmúlt héten semmilyen konfliktust nem kellett kezelni. A békefenntartók jelenléte is szolgálat azonban, amelyet feszes feladatokkal kell teljesíteni. "Készenlét, amelyet szövetségi kötelezettségünkként kötelesek vagyunk elvégezni, akár európai uniós tagságunkból, akár NATO-tagságunkból adódóan" - tette hozzá.

\xa0\xa0\xa0

A köztársasági elnököt útjára elkísérő Hende Csaba honvédelmi miniszter többek között arról beszélt, hogy a boszniai kollektív államelnökségnél tett látogatásukon az elnökség tagjai egyöntetűen elismerésüket fejezték ki Magyarországnak, amely a harmadik legnagyobb kontingenssel járul hozzá a konfliktus kezeléséhez (vagyis az EUFOR működéséhez). Hangsúlyozta, hogy rendkívül jó a Magyar Honvédség megítélése a boszniai lakosság körében, ennek számos tanújele tapasztalható. A miniszter az elmúlt évre visszatekintve részletesen ismertette a magyar honvédelmi rendszer megújítása terén elért eredményeket.

\xa0\xa0\xa0

Schmitt Pál az állománygyűlés előtt az EUFOR és a magyar kontingens életével ismerkedett. Az államfő találkozott az EUFOR parancsnokával, Robert Brieger tábornokkal - valamint Gary E. Huffman tábornokkal, a szarajevói NATO-főhadiszállás parancsnokával -, előadást hallgatott meg a boszniai helyzetről és az EUFOR működéséről, s meglátogatta a magyar katonák szálláshelyét. A magyar küldöttség előzőleg a boszniai kollektív államelnökségnél tett udvariassági látogatást.

\xa0\xa0\xa0

Az EUFOR ALTHEA misszió az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása alapján 2004 decemberében váltotta fel az előző, NATO-vezetésű boszniai békefenntartó missziót (SFOR). Az európai misszió feladata, hogy hozzájáruljon az 1992-1995 között véres polgárháború dúlta ország biztonságához, megakadályozza az erőszak felújulását, kiképzési támogatást nyújtson a boszniai hadseregnek. Magyar békefenntartók 1995 óta szolgálnak a Nyugat-Balkánon, fő feladataik közé tartozik a hozzájárulás Bosznia-Hercegovina biztonságának fenntartásához, a haderőfejlesztéshez. A magyar EUFOR-kontingens létszáma jelenleg közel 170 fő.

Magyarország kiemelt céljának tekinti a balkáni országok euro-atlanti integrációját, amelyet az első félévben, az EU soros elnökeként is igyekezett előmozdítani.

\xa0\xa0\xa0

Schmitt Pál csütörtökön Koszovóban folytatja útját, ahol meglátogatja a közel 240 fős magyar KFOR-kontingenst.', '']

Kapcsolódó elemek