20 milliárd az önkormányzatoknak, otthonteremtési kamattámogatás indul + videó
Húszmilliárd forintos többlettámogatást kapnak még idén az önkormányzatok - közölte a Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón. Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára arról beszélt, hogy januárban hirdetik ki az otthonteremtési kamattámogatás jogszabályait, hatályba azonban csak az Európai Unió támogatásvizsgálata után lép.
Dátum: 2011-12-22 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176279
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:28:50.075229, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\nJanuárban kihirdetik az otthonteremtési kamattámogatás feltételeit ', 'Januárban hirdetik ki az otthonteremtési kamattámogatás jogszabályait, hatályba azonban csak az Európai Unió támogatásvizsgálata után lép - mondta Szatmáry Kristóf. Kifejtette, reményeik szerint a vizsgálat néhány hétig tart, de ennyi idő kell is ahhoz, hogy a bankok felkészüljenek, és mindenki megismerje a pontos kamattámogatási feltételeket. Az államtitkár elmondta: négy nagy elemből áll a kamattámogatási rendszer. Ennek várhatóan a legnagyobb része az új lakás vásárlásához, építéséhez, valamint a használt lakás vásárlásához, korszerűsítéséhez kapható támogatás lesz. A kormány szerdán döntött az otthonteremtési kamattámogatásról. A kamattámogatással a családok otthonhoz való jutását kívánja a kormány elősegíteni. A támogatás elsődleges feladata, hogy kiegyensúlyozott, ösztönző rendszert hozzon létre, kedvező feltételű, lakáscélú, forinthitel lehetőségének megteremtésével.
\xa0\xa0\xa0
Szatmáry Kristóf elmondta: az új lakás vásárlásánál, építésénél, a használt lakás vásárlásánál, korszerűsítésénél a kamattámogatás időtartama legfeljebb öt év, a futamidő ennél magasabb is lehet. Változik a támogatás intenzitása is, attól függően, hogy új lakás építéséről vagy használt lakás felújításáról van szó. A gyermekek számától függően a támogatás akár 70 százaléknál is indulhat, ami az ötödik évre 50 százalékra csökken - mondta, hozzátéve, hogy a lakás értékére vonatkozóan 30 millió forint, illetve 15 millió forint az az összeg, amit tud támogatni a kormány. "Van egy külön része a kamattámogatásnak, így a hiteladósok ingatlanjainak megvásárlásához, illetve a kisebb lakás vásárlásához is külön kamattámogatási rendszer került kialakításra" - ismertette az államtitkár.\t\t\t\n']
A kormányszóvivői tájékoztatón kérdésre válaszolva Szatmáry Kristóf elmondta: már csütörtökön beszélt az államtitkár Viztézy Dáviddal, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójával, akivel arról állapodtak meg, hogy a lehető legrövidebb időn belül leülnek tárgyalni a BKV finanszírozásáról. Szerinte közös cél, hogy a BKV egy fenntartható gazdasági pályán működő gazdasági társaság legyen. Ennek megvannak a feltételei, az államnak is bizonyos forrásokat kell biztosítani, de elengedhetetlen az, hogy maga a BKV, illetve a főváros be tudjon mutatni egy olyan programot, amely hosszú távon fenntartható pályára állítja a közlekedési vállalatot.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Szatmáry Kristófot jelölte ki, hogy egyeztessen a BKV gazdasági és pénzügyi helyzetének stabilizálásáról Tarlós István főpolgármesterrel, aki Vitézy Dávidot delegálta a tárgyalásra.
Giró-Szász András kormányszóvivő a Standard & Poor's szerdai döntését érintő kérdésre válaszolva azt mondta: a magyar gazdaság alapjaiban nem történt változás az elmúlt egy hónapban, így a kormány értetlenül áll a hitelminősítő döntése előtt. A kormány álláspontja világos. A sorozatos leminősítések alapvetően az euróválsággal és ennek hatásaival vannak kapcsolatban.