Nyomozás a Szerencsi Mezőgazdasági Rt. ügyében
Hűtlen kezelés gyanújával indított büntetőeljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda a Szerencsi Mezőgazdasági Rt. privatizációja kapcsán - tájékoztatta a Magyar Nemzetet Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
Dátum: 2011-12-23 08:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176304
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:28:58.812669, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lap pénteki számában azt közölte, az eljárás Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos novemberi feljelentése alapján indult, és egyelőre ismeretlen elkövető ellen folyik. A Magyar Nemzet emlékeztetett: Budai azután fordult a nyomozó szervekhez, hogy vizsgálata megállapította: az államot 500-800 millió forintos vagyoni hátrány érte a cég 2004-es eladásakor.