Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A parlament választhatja a monetáris tanács tagjait

Az Európai Központi Bank véleményére hivatkozva több ponton változtatott a kormány által benyújtott jegybanktörvény-javaslaton a parlament pénteken. A módosításokat jobbára a fideszes Rogán Antal és az általa vezetett gazdasági bizottság terjesztette a Ház elé.


Dátum: 2011-12-23 13:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176323
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:29:05.334090, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyik elfogadott módosítás szerint államfői kinevezés helyett - a jelenlegi szabályoknak megfelelően - továbbra is az Országgyűlés választhatja meg a monetáris tanács tagjait, az MNB elnökén és alelnökein kívül.

A gazdasági bizottság indítványára a törvényjavaslat deklarálja, hogy a kormány nem kísérli meg az MNB és vezetőinek befolyásolását, és az elnök beszámolási kötelezettsége sem okozhat beavatkozást a jegybank döntéshozóinak függetlenségébe.

Szintén bekerült az előterjesztésbe, hogy az MNB feltárja a pénzügyi közvetítőrendszer egészét fenyegető üzleti és gazdasági kockázatokat, elősegíti megelőzésüket, valamint a már kialakult rendszerszintű kockázatok csökkentését vagy megszüntetését.

Kapcsolódó elemek