Elfogadták az állami kitüntetésekről szóló törvényt
Az Országgyűlés pénteken elfogadta az állami kitüntetésekről szóló törvényt, amely rögzíti a Magyar Szent István Rend, a Magyar Corvin-lánc, a Magyar Becsület Rend valamint Magyar Érdemrend és Magyar Érdemkereszt kitüntetések alapítását és újraalapítását.
Dátum: 2011-12-23 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176333
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:29:09.004951, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A sarkalatos indítvány minősített többséget igénylő pontjait 260 igen és 39 tartózkodó szavazattal fogadták el a képviselők, míg az egyszerű többséget igénylő passzusait 259 igen és 39 tartózkodó szavazattal hagyták jóvá.
A törvénnyel alapítandó, illetve újraalapítandó kitüntetések sorrendje egyúttal azok hierarchiáját is jelenti, "ami egyrészt azokban az érdemekben nyilvánul meg, amelyekért az egyes kitüntetéseket adományozni lehet, másrészt a kitüntetések adományozásának évi keretszámában.
A jogszabály szerint a köztársasági elnök a két angyallal mint pajzstartóval ellátott, a miniszterelnök a cserfaággal és olaj ággal övezett címer használatára is jogosult lesz.
A törvény - amely a Kossuth- és Széchenyi-díjakat nem érinti, 2012.január 1-én lép hatályba.