Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt virágcsokrot helyezett el Esterházy emléktáblájánál

Nemzeti szalaggal átkötött virágcsokrot helyezett el Esterházy János, a felvidéki magyarság egykori politikai vezetője emléktáblájánál, a csehországi kommunizmus áldozatainak prágai kegyhelyén, a Motol köztemetőben pénteken Schmitt Pál köztársasági elnök.


Dátum: 2011-12-23 17:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176343
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:29:12.781867, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Politikai Foglyok Konföderációjának (KPV) döntése alapján a felújított kegyhely központi emlékművére csak két tábla került: Esterházy Jánosé és Josef Bryksé. Esterházy a börtönben elhunyt politikai foglyok, míg Bryks a munkatáborokban elhunytak nevében kapott emléktáblát.

A Konföderáció vezetése ezt azzal indokolta, hogy a tömegsírban több ezer ember nyugszik, s közülük nem mindenki tartozik az ellenállók közé. Minden nevet a központi emlékművön feltüntetni nem lehet, ezért lett kiválasztva két név, akik a börtönökben, illetve a munkatáborokban elhunyt politikai foglyokat jelképezik. A sírban nyugvók nevei a központi emlékmű körül elhelyezett márványtáblákon sorakoznak.

"Mi elsősorban azért tiszteljük Esterházy Jánost, mert a második világháború idején a zsidók deportálása ellen szavazott a szlovák parlamentben" - indokolta Esterházy táblájának elhelyezését a központi emlékművön Nadezda Kavalírová, a KPV elnöke a közelmúltban az MTI tudósítójának.

A kommunizmus áldozatainak prágai emlékhelyét a Motol köztemetőben a kilencvenes évek közepén hozták létre azon a helyen, ahol 1954 óta tömegsír volt. Julius Mlcoch, a prágai temetkezési vállalat igazgatója az MTI-nek azt mondta, hogy a kilencvenes évek elejéig mintegy 3000 személy hamvait helyezték a hosszú évekig jeltelen tömegsírba. "1965-ben ide szórták azon volt politikai foglyok hamvait is, akiknek urnáját addig a prágai Pankrác börtönben őrizték" - mutatott rá az igazgató.

Esterházy János emléktáblája a felújított kegyhely központi emlékművén nem kerülte el a cseh és a szlovák sajtó figyelmét, s a tábla elhelyezését többen kifogásolták.

Kapcsolódó elemek