Kinevezte az államfő Németh Lászlónét
Kinevezte nemzeti fejlesztési miniszterré Németh Lászlónét a köztársasági elnök. Schmitt Pál egyúttal - év végi hatállyal - megszüntette Bencsik János államtitkári megbízatását.
Dátum: 2011-12-26 12:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176357
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:29:17.852471, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Közlöny két legutóbbi számában megjelent határozatok szerint az államfő Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára kinevezte Németh Lászlónét december 23-i hatállyal nemzeti fejlesztési miniszterré. Németh Lászlóné, aki eddig a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgató-helyettese és igazgatóságának belső tagja volt, Fellegi Tamást követi a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) élén. Fellegi a jövőben az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felel tárca nélküli miniszterként, és ebben a minőségében vezeti a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unió Bizottságával folytatandó tárgyalásokat. Németh Lászlóné várhatóan december 28-án, szerdán teszi le miniszteri esküjét.
Schmitt Pál rendelkezett arról is, hogy Bencsik Jánosnak, az NFM klíma-és energiaügyért felelős államtitkárának megbízatása december 31-i hatállyal megszűnik.