Varga Mihály üzenete
Forduljunk egymás felé, vagy forduljunk magunk felé is időnként, hiszen akkor tudjuk azt a fajta szeretetet és azt a fajta emberközpontúságot megerősíteni, amire a Jóisten üzenete ezer, meg ezer év óta küld bennünket - nyilatkozta az Echo Televíziónak Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Karcagi Református Nagytemplomban tartott istentiszteletet követően.
Dátum: 2011-12-27 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176370
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:29:22.473466, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Gyakran van ilyen lehetőség, hogy hazajön, beül egy templomba, akárcsak egy kicsit egymaga is és imádkozik, végiggondolja a dolgokat, melyek éppen ön körül zajlanak? Hiszen eléggé felelősségteljes az a munka, amit csinál. Néha kell a Jóisten segítségét kérni, nem?
- Természetesen. Egy református ember számára talán ritkább alkalom az ima, és egy sokkal fontosabb alkalom meg lehetőség az, amikor a közösségen keresztül keresi annak a módját, hogy jobb ember legyen. Hiszen végül is arról szól minden, arról szól talán az életünk is, hogy szeretnénk jobbak lenni, jobb emberekké válni, ez a Biblia üzenete is. Amikor az ember összekapcsolja a maga személyes dolgait, az életét a vallással, az egyházával, a hitével, akkor mégiscsak minden azt kell, hogy erősítse, hogy jobb emberek tudjunk lenni, jobb emberré tudjunk válni. Ezeket az alkalmakat én is keresem, szerencsére az itteni közösség bizalma (Karcag) nem enged el innen. Hiába dolgozik az ember többet a fővárosban, hiába van többet távol, azért mégis az igazi szeretetteljes alkalmakat itt találja meg a szülőföldjén.
- Ezek a gyökerek, nem?
- Természetesen. Az embernek szilárd alapokon kell állni, kősziklára kell építeni minden dolgunkat. Nekem ez az a szikla, aminek neki tudom vetni a hátamat, amin állni tudok, és amiről időnként el tudok rugaszkodni.
- Mikor a lelkész úr azt mondta, hogy soha ilyen nyugtalan és feszült világban nem éltünk, akkor arra gondoltam, hogy persze minden kornak megvan a maga feszültsége, tragikuma, de azért tényleg igazak a szavai. Ön, mint politikus, mikor ilyet hall a templomban, akkor mi jut az eszébe? Elkezd egy kicsit vitatkozni a lelkész úrral, vagy azt mondja, igen igaza van? Mikor az ember egy nemzetért is felelős, akkor talán többször is szól egy ilyen üzenet onnan fentről.
- Azt hiszem, hogy lehet érezni az emberek között ezt a nyugtalanságot. Biztos, hogy a mai világ, a mai kor nem arról szól, hogy elcsendesedünk, elgondolkozunk hosszabban dolgokon, ez egy kicsit őrültebb gyorsabb, ahogy szokták mondani pörgősebb világ, ahol nagyon kevés olyan alkalom marad, amikor akár közösségként, akár személyesen kicsit el tudunk vonulni. A mai egyik üzenete éppen az volt ennek az istentiszteletnek, hogy ne a pótszereket és ne a pótcselekvéseket keressük magunknak. Az ember talán azért is nyugtalanabb, és azért él egy nyugtalanabb világban, mert úgy gondolta, hogy Isten helyére tud lépni. Ez az egyik nagy bajunk, hogy azt az evangéliumi üzenetet, ami az embert állítja a középpontba azt le akarjuk cserélni a pénzre, a hatalomra, a tudásra, a tőkére, tehát minden olyan dologra, ami az életben nem a nyugodtságot, hanem a nyugtalanságot erősíti. Ez a mai adventi istentisztelet itt Karcagon szintén arról szólt, hogy mégiscsak forduljunk egymás felé, vagy forduljunk magunk felé is időnként, hiszen akkor tudjuk azt a fajta szeretetet és azt a fajta emberközpontúságot megerősíteni, amire a Jóisten üzenete ezer, meg ezer év óta küld bennünket.
- Ön mégis pénzügyi szakember, a pénz világában él. Nem tudom, hogy igazat ad-e nekem, amikor azt mondom, hogy mindenek felettinek érezzük ma már a pénz hatalmát a világban. Hogyan lehet jól használni a pénzt? Az emberek azt érzik, hogy csak káruk van abból, hogy ha a pénzvilágról van szó. Nem teszi egy kicsit tönkre az embert, hitében nem ingatja-e meg, akkor, amikor a pénznek egy ilyen közegében él, és dolgozik, mint, ahogy ön is ezt teszi nap, mint nap?
- Ha valakinek az életében a legfontosabb dolog a pénz, és a pénzt állítja a szeretet és a családja hite elé, akkor nyilván annak az embernek a pénz fog jelenteni minden örömöt és minden gondot. Ebből a szempontból nagyon tanulságosak azok a felmérések, amiket népek között szoktak elvégezni, hogy vajon a gazdagsággal, a több pénzzel együtt jár-e a boldogság, az elégedettség. Nagyon sokszor azt tapasztaljuk, hogy a szegényebb népek, a szegényebb nemzetek, azok sokkal boldogabban, sokkal kiegyensúlyozottabban élik az életüket, mint mi, akik azt gondoljuk, hogy többet keresünk, több anyagi javat tudunk megvásárolni. Kiderül a felmérésekből, hogy egyáltalán nem ez a boldogságnak az egyik legfontosabb eleme. Én is azt gondolom, hogy éhezni, nélkülözni senkinek nem kell sőt, akinek van, annak segíteni kell azon, aki nélkülözik. Mégis egy ponton túl az anyagi javak bezárják, azokat a csatornákat, azokat a kapcsokat szakítják el, melyek összekötnek bennünket. Azt kell mondanom, hogy advent idején, mindenkinek el kell gondolkoznia azon, hogy ha belegondol abba, milyen hónapok, milyen év van mögötte, és abban mennyire játszott szerepet a boldogságában a pénz, vagy az anyagi javak, akkor azt kell mondanom, biztos arra fog jutni, hogy ez valahol másod-, harmad-, vagy sokadrangú szempont lehet csak. Ezért is nagyon fontos advent.
Az interjút Siklósi Beatrix készítette
A Varga Mihállyal készült teljes beszélgetést megtekintheti itt.