Átadták Debrecen második szabadtéri kondicionálóparkját
Az Oláh Gábor utcai sportcentrum után a Debreceni Jégcsarnok mellett is ingyenesen használható, szabadtéri kondicionálóparkot adtak át. Kósa Lajos polgármester (Fidesz-KDNP) a park keddi avatásán elmondta: a területen további sportberuházásokat is tervez az önkormányzat.
Dátum: 2011-12-27 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=176374
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:29:23.987699, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus ismertetése szerint a 15 millió forintos költségekhez a Belügyminisztérium egy rögzített pályázatán nyert 12,5 milliót az önkormányzat, a hiányzó részt saját forrásból fedezték.
A park különféle erősítő gyakorlatokhoz ad terepet: a gumírozott talajon elhelyezett eszközökkel kötélmászást, húzódzkodást és nyújtógyakorlatokat is végezhetnek a sportolni vágyók.
Kósa Lajos elmondta: a jégcsarnok melletti területen egy műfüves, kivilágított futballpályát is építeni fognak. A jövőben egy sportolói szálláshelyeket biztosító épületet is elhelyeznének a környéken, így akár jégkorongcsapatok is edzőtáborozhatnak majd itt - jegyezte meg.
A polgármester az MTI felvetésére - miszerint korábban arról beszélt, hogy jeges sportközpontnak is otthont adhat Debrecen - azt mondta: a jégcsarnok jelenleg is alkalmas élsportolók fogadására, de hosszú távon az Oláh Gábor utcai, jelenleg szabadtéri műjégpálya befedése is szükségessé válhat.